Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek egy volt rendőr és két társa ellen

Vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt rendőrtiszt és két magánnyomozó ellen, mert utóbbiak nyilvántartási adatokat kértek és kaptak a rendőrtől - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.Keresztes Imre főügyész azt írta: a magánnyomozók rendszeres kapcsolatot tartottak fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda állományában szolgálatot teljesítő rendőrtiszttel, és arra kérték, hogy a tevékenységükhöz szükséges adatokat kérdezze le a nyilvántartási rendszerekből.

  
A magánnyomozók a rendőr segítségével érvényes jogalap nélkül, soron kívül jutottak hozzá személyi, lakcím- és gépkocsiadatokhoz, - amelyekről tájékoztatták megbízóikat -, anélkül, hogy a lekérésért szolgáltatási díjat fizettek volna. A jogellenesen megszerzett adatok felhasználásával mintegy száz megbízást teljesítettek, amelyekkel több mint 5,6 millió forintot kerestek - tette hozzá.
    

A volt rendőr beismerő vallomást tett, egyik társa részben elismerte a bűncselekmények elkövetését, a harmadik vádlott azonban megtagadta a vallomástételt. A vádlottak szabadlábon védekeznek. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat ellenük a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál.


Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik a bűncselekmények elkövetését, akkor a volt rendőrt egy év, társait nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítéljék (a próbaidő mindannyiuk esetében két év legyen), és a két magánnyomozóra emellett egyenként 3,315 millió forint pénzbüntetést is kiszabjon a bíróság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com