Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet

Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a földrengés miatt otthontalanná lett családok támogatására a 1353-as adományvonalon indít gyűjtést.A segélyszervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írta, helyi partnerével, a Middle East Council of Churches (MECC) egyházi szervezettel szoros együttműködésben vesznek részt a földrengés károsultjainak támogatásában.
   

Aleppo térségében élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal, takaróval és szállással támogatja a bajbajutott családokat a magyar segélyszervezet. Az akciót az Ökumenikus Segélyszervezet iraki képviseletének munkatársai koordinálják - tették hozzá. A segélyszervezet emlékeztetett: az első napokban a túlélők után kutató mentőcsapatok munkája a legfontosabb, a következő hónapokban azonban a mindenüket elvesztett túlélők ellátása jelenti majd a fő feladatot a helyszínen.
    

Az Ökumenikus Segélyszervezet a MECC munkáját első szakaszban ötmillió forinttal támogatja, és adománygyűjtést hirdet honlapján az akció további támogatására. A szíriai segélyprogram mellett a segélyszervezet iraki képviselete felkészült a földrengés nyomán Irakba érkező menekültek támogatására is - tették hozzá. A 1353-as adományvonal hívásával 500 forinttal tud bárki segíteni, nagyobb összeget a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani bankkártyával, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adományszámlaszámra "földrengés" megjelöléssel várják az adományokat.
    

Felidézték: Törökországot és Szíriát az elmúlt évtizedek legnagyobb földrengése rázta meg február 6-án, emberek ezreinek életét követelve. Az Ökumenikus Segélyszervezet helyi partnerének beszámolói szerint Aleppóban több mint ezer család tölti az éjszakákat templomokban, félve az utórengésektől, illetve saját otthonuk életveszélyessé válása miatt. A MECC az ő élelmiszerrel, vízzel, fekhelyekkel, takarókkal és higiéniás szerekkel való ellátásukban, valamint az otthontalanná lett családokat fogadó helyiségek melegen tartásával vesz részt a segítségnyújtásban - írták.
    

Hozzátették: az Ökumenikus Segélyszervezet a több mint 140 tagot tömörítő nemzetközi ACT Alliance tagjaként folyamatos kapcsolatban van a helyszínen dolgozó tagszervezetekkel, így a következő szakaszban várható a segélyakció kibővítése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com