Jellemzően költségvetési csalással gyanúsítható bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át egy bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban összehangolt akcióban számoltak fel; az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól - közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a hat ember őrizetbe vételével záruló rajtaütést a NAV pénzügyi nyomozói, kockázatkezelői, revizorai, végrehajtói és információtechnológiai munkatársai által beszerzett információk együttes értékelése alapozta meg.

   
A gyanú szerint a bűnszervezet a társaságokat nem azért vette át, hogy azok gazdasági tevékenységét folytassa; a cégek egy részének eleve olyan adótartozása volt, aminél a NAV végrehajtási eljárásai sem vezettek eredményre. A nyomozás adatai szerint az elkövetőket két ügyvéd is segítette. A pénzügyi nyomozók járőrök és információtechnológiai egységek támogatásával több mint harminc helyszínen kerestek bizonyítékokat, köztük a bűnszervezethez köthető irodákban, irattárban, a cégeket átvevők és eladók címein is.
    

A nyomozók jelenleg több mint kétszázhatvan cég átruházását vizsgálják, a társaságoknak az átvétel időpontjában összesen több mint egymilliárd forint tartozásuk volt. A pénzügyi nyomozók 21 embert hallgattak ki, akiket jellemzően költségvetési csalással, illetve közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A banda tagjai a megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben dolgoztak, ami a kiszabható büntetést duplájára emeli - írták. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com