Június közepén átadják az M85-ös út Győrtől Kónyig tartó szakaszát

Június közepére elkészül az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Győr és Enese közötti, mintegy 6,8 kilométer hosszú szakasza – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222Kara Ákos, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője az M85-ös út M1-es autópálya fel-, illetve lehajtójánál azt mondta: a cél az, hogy biztonságos és gyors legyen a közlekedés a megyeszékhely és Csorna között.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: három szakaszban épül a gyorsforgalmi út Csornáig: az Eneséig tartó szakasz mintegy 11,5 milliárd forintból valósul meg, az enesei elkerülő 7 kilométeres szakaszát 2011. decemberében már átadták a forgalomnak, a Kónytól Csornáig tartó, szintén mintegy 7 kilométer hosszú szakasz pedig 15,6 milliárd forintból fog elkészülni. Ennek a szakasznak a várható átadása szeptemberben lesz – mondta a politikus.

Az országgyűlési képviselő hozzátette: a távlati tervekben a Csornától Sopronig, később az országhatárig tartó szakasz szerepel.

Reményei szerint a gyorsforgalmi út átadásával sokkal kevesebb lesz a baleset.

Gyopáros Alpár, a Fidesz rábaközi országgyűlési képviselője, korábban megyei útügyi biztos az MTI-nek a csornai elkerülőről elmondta, hogy a szeptemberig elkészülő szakasz elsősorban a Szombathely és Mosonmagyaróvár, illetve a Szombathely és Győr közötti közlekedést fogja megkönnyíteni, egyben enyhíti majd az átlagos napi 20 ezer feletti autós forgalmat a rábaközi település belvárosában.

Hozzátette: naponta mintegy 8-10 ezer közötti teherautó megy keresztül a városon, amely jelentősen lecsökken majd az elkerülő első szakaszának átadásával. A második szakasz pedig a Győr és Sopron közötti közlekedésben segít majd.

A 85-ös és a 86-os utak közös szakasza Csorna belvárosán keresztül halad.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban állami forrás felhasználásával valósul meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

http://ujhazak.com