A McRib miatt perelték be a McDonald’sot

A népszerű szendvics összetétele miatt robbant ki a botrány.Komoly jogi vita alakult ki az Egyesült Államokban a McDonald’s egyik népszerű terméke, a McRib miatt. Négy vásárló azért perelte be a gyorsétteremláncot, mert szerintük a szendvics neve és bordákra emlékeztető formája azt a látszatot kelti, hogy valódi sertésoldalast tartalmaz.

 

A felperesek állítása szerint azonban a húspogácsa olcsóbb húsrészekből, például lapockából, valamint akár sertésszívet, pacalt és gyomrot is felhasználva készülhet. Úgy vélik, a termék megtévesztheti a vásárlókat, akik a neve alapján más összetételre számítanak.

 

A McDonald’s határozottan tagadja a vádakat. A vállalat szerint a McRib 100 százalékban sertéshúsból készül, és egyáltalán nem tartalmaz belsőségeket.

 

A szendvics 1981-ben jelent meg először, és azóta időszakosan tér vissza az amerikai éttermek kínálatába. Barbecue-szósszal, hagymával és savanyú uborkával árulják, a húspogácsát pedig bordákat idéző formára alakítják. Egyes éttermekben az ára elérheti a 7-8 dollárt is.

 

Az ügyben október 30-án April Perry chicagói szövetségi bíró hozott döntést, aminek értelmében elutasította a McDonald’s kérelmét, amelyben a vállalat a kereset teljes elutasítását kérte. A döntés azonban nem jelenti azt, hogy a bíróság már megállapította volna a cég felelősségét.

 

A UPI beszámolója szerint egy felmérésben a megkérdezettek 72 százaléka úgy gondolta, hogy a McRib valódi sertésoldalast tartalmaz, míg 67 százalékuk szerint ez a feltételezés a vásárlási döntésüket is befolyásolta.

 

Különös időzítés, hogy a szendvics október 27-én, néhány nappal a bírósági döntés előtt tért vissza több amerikai étterembe. A jogvita így nemcsak a McRib összetételéről, hanem arról is szól, hogy mennyire lehet megtévesztő egy élelmiszer elnevezése és megjelenése, ha az nem feltétlenül tükrözi a vásárlók által feltételezett összetételt.

 

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gasztrotúrák a kávérajongóknak

Gasztrotúrák a kávérajongóknak

Nemcsak Olaszországban van hagyománya a kávézásnak.

A legjobb őszi ételek

A legjobb őszi ételek

Ezeket érdemes fogyasztani most, hogy már nincs hőség.

Új kihívója akadt a matchának

Új kihívója akadt a matchának

Izgalmas rivális lophatja el a rivaldafényt.

Így ismerd fel a turistacsapda éttermeket!

Így ismerd fel a turistacsapda éttermeket!

Jelek, amelyeket ne hagyj figyelmen kívül!

Megválasztották Európa csokifővárosát

Megválasztották Európa csokifővárosát

Nem abban az országban található a győztes, amelyre elsőre gondolnál.

Különleges karácsonyi fogások

Különleges karácsonyi fogások

Tedd egyedivé az ünnepi menüt!

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

http://ujhazak.com