Kommentár egy ünnep margójára

Pártbeszédek, sár helyett kivételesen hódobálás, számháborúk helyett hosszú hosszú órákra hófogságba zárt civilek. Röviden ez jellemezte a mai napot.

Néhány párt már tegnap, de a legtöbb szervezet ma jelentette be: elmaradnak a március 15-i megemlékezéseik. Orbán Viktor Brüsszelben, Tarlós István és Áder János Budapesten tartózkodva nem tartották meg ünnepi beszédeiket. Míg délelőtt főleg ettől, délután már a hó fogságában rekedtektől volt tele a média.

Orbán Viktor nem sokkal ez előtt érkezett meg Budapestre, ahol sajtótájékoztatót tartott, melyben megköszönte a katasztrófavédelem munkáját, részvétét fejezte ki az "odaveszett" (sic!) áldozatok családtagjainak, valamint arra kért mindenkit, hogy hallgassanak a hatóságokra, és  ne legyenek túl bátrak, ne vágjanak neki olyan utaknak, ahol veszélybe kerülhetnek. Mint mondta: vannak olyan területek, ahol ma csak a türelem segíthet.

A miniszterelnökre rá se lehetett ismerni. Míg korábban a belügyminiszter, Pintér Sándor vehemensen kifejtette, mennyire elégedetlen az állampolgárok magatartásával, addig Orbán Viktor megtörtnek, fáradtnak látszott. Rögtönzött beszéde nélkülözte az orbáni retorika - sokak számára arrogánsnak titulált - vérmességét, dinamikáját, helyette lassan, összeszedetlenül beszélt, alig-alig vette fel a "szemkontaktust" a nézőkkel.

Ma egész nap nyitott szemmel jártam, olvastam a különböző hírportálokon megjelent cikkeket, figyeltem a különböző közösségi portálokon lévő csoportok aktivitásait. Találkoztam szívmelengető, felemelő pillanatokkal, melyekben megnyilvánult az empátia, az összefogás, a szolidaritás. De sajnos számos negatív élménnyel gazdagodtam a mai nap végére: a rosszindulattal, a gonoszsággal, és sajnos az emberi ostobasággal. Nem vitatom: mindenkinek jogában áll hülyének lenni. Kérdés: van-e határ? És ha van, akkor hol? Hol a határ az emberi hülyeség és mély gonoszság között?

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok merültek fel bennem ma, miközben emberek, állatok fagyoskodtak az autóikba zárva, vagy az utakat takarítva, míg megint mások élelmiszereket gyűjtöttek, telefonszámokat adtak meg, saját gépjárműikkel mentek a helyszínekre, hogy kiszabadítsák, segítsék bajba jutott embertársaikat.

Sok pozitívum történt tehát ma: a Szárnyas Fejvadász csapata felhagyott az állásajánlatok közzétételével, és folyamatosan továbbítja a segítségkérő, vagy segítséget felajánlók elérhetőségeit. A szintén közkedvelt Manzárd Café is sutba vágta a színes posztokat, és fórumot hozott létre, melyen lehet segítséget kérni/felajánlani, és számos oldal cselekedett így. Magyarország ma példát mutatott a világnak: közemberek kerültek bajba, közemberek segítették ki őket.  Összefogás, önzetlenség, szolidaritás, empátia. Március 15-én a hősökről emlékezünk. Ma nem emlékeztünk a hősökről: ma hősökké váltunk. Koszorúk ide, demagóg beszédek oda: a márciusi ifjak 165 év után ma méltón néznek büszkén utódaikra e napon.

Mégsem tudok szemet hunyni a fölött az emberi gonoszság és rosszindulat fölött, amit ma tapasztaltam. Vigasztal, és reményt is ad azonban, hogy elenyésző számban találkoztam ezekkel a hozzászólásokkal. Kevesen voltak ugyan, de hangosak, és hangjuk gyorsan terjed a szélben, sok fülbe eljut, sok gondolatba beveszi magát. Erre is láttam ma példát.

De kezdjük a legelején. Pintér Sándor nyilatkozott, melyben a hótorlaszok áldozatit vonta felelősségre. Ez indított el egy lavinát, melyben nyomdafestéket nem tűrő hangnemű, dühtől kaotikus fogalmazásmódú emberek kezdték szidalmazni azokat az "ostoba", "gusztustalan" és számos, ezeknél jóval durvább epiteton ornans-sal illetett embereket, akik 16, vagy akár 24 órát is a kocsijukban töltöttek. De ezzel  még nem elégedtek meg, hiszen ennyi rosszindulat kevés volt e napra.

Sokakban felmerült a kérdés: ha azzal vádolják az utakon rekedteket, hogy már jó előre lehetett tudni, hogy ítéletidő lesz, miért indultak el, akkor miért nem lehetett a hatóság részéről erre megfelelően felkészülni?

Osztrák hókotrók az M7-en

Logikus kérdés, de újabb szitokhullámot indított el. Ekkor ugyanis, releváns válasz híján, az lett a sztenderd, hogy "bezzeg a 2006-os események!", és jöttek a szitokszavak, kezdődtek a "lopcsány" "libaszaros" "mocskoskomcsik" "libsik" "bolsik" armadáit felsorakoztató érvek. Politikai sárdobálást csináltak több ezer ember szenvedéséből.

Azt hittem, ez a mélypont, ennél már nem lesz rosszabb. Súlyosan tévedtem. Idéznék egy véleményt, megajándékozva íróját a névtelenség áldott védőburkával:

"Az állam helyében az utakat rendőrök ellenőrzése alá kellene most vonni, MINDEN veszélybe került ebert a hová/miért elindulása oka iránt elszámoltatni, és az érdekükben tett intézkedések összegeit vastagon be kellene hajtatni rajtuk, kemény tízezreket! Sajnos sok ezer ember ostobasága miatt MI fizetjük ki azt, hogy Ők sírnak, és sajnáltatják magukat; a TV a rádió órákat ezekkel az idiótákkal foglalkozik, ahelyett, hogy építő, hasznos, és előremutató témák lennének figelmönkbe ajánlva... Nem elég, hogy szerény az államkassza, a sok béna ezer ember még ezt a pénzt is leszívja...." (sic!)

Itt éreztem azt, hogy ez nem maradhat szó nélkül, hogy ez a probléma súlyos, és mélyen gyökeredző, melyet nem ildomos tovább elkendőzni. Képtelen vagyok kommentálni. Úgy érzem, a fenti sorok önmagukért beszélnek. Igyekeztem levezetni a folyamatot, melynek végállomása, mélypontja az idézett hozzáállás. Nem nevesítettem az illetőt: egyrészt személyiségi jogokat sértett volna, másrészt általános tézisek vannak benne, melyeket elég sokan gondoltak ma így. Szomorúnak tartom, és mélységesen elkeserítőnek az embertársaink iránti ilyen mélységű gyűlöletet. Ennek fényében már nem is olyan meglepő az a vélemény, mely szerint az autókban veszteglők valójában az ellenzéki "elvtelen társak".

Summa summarum: emberek, gyerekek (!) fagyoskodnak, étlen-szomjan várják, hogy végre kiszabadulhassanak az egy napja tartó kényszerfogságukból. És ezeket az embereket kellene felelősségre vonni.

És ez a gondolat mélyen beleült sok-sok ember fejébe, olyannyira, hogy egy olyan fórumon is felmerült, mely egész nap segítséget nyújtott, mely egész nap az összefogást, a szolidaritást hirdette.

De nem zárom negatívan gondolataimat, hiszen öröm az ürömben, szenzációs hír: az autópályán rekedteknek nem kell büntetést fizetniük, ha az ott töltött idő alatt esetleg lejárt volna a matricájuk!