Könnyített ellenőrzést és vámvizsgálatot végeznek a pénzügyőrök az ukrán-magyar határon

Az Ukrajnából Magyarországra érkezők mielőbbi beléptetéséhez könnyített ellenőrzést és vámvizsgálatot végeznek a pénzügyőrök, hogy a zömében asszonyokból és gyerekekből álló családoknak ne kelljen hosszasan várakozniuk, az Ukrajnába tartó segélyszállítmányokat pedig soron kívül kiléptetik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.A NAV közleménye szerint február 24. és március 1. között 98 ezren lépték át a határt Ukrajna felől, 13 ezren vonaton utazva. A menekültek többsége csupán néhány kézi táskával érkezik a határra, a legszükségesebb ruhadarabjaival, és a túléléshez elengedhetetlen holmikkal. Vannak azonban olyanok, akik kisebb-nagyobb járművekkel lépik át a határt értékeiket is magukkal hozva - írták.
    

A NAV rámutatott, a háborús helyzet különös éberséget kíván a pénzügyőröktől, hogy se a zöldhatáron, se a határátkelőkön ne jussanak át fegyverek és egyéb veszélyes szállítmányok akár a személyes poggyászokban, akár a járművekben. A tiszabecsi határon például hétfőn reggel egy ukrán sofőrtől lefoglaltak két fegyvert lőszerekkel együtt, amit büntetőeljárásban adtak át a rendőrségnek - olvasható a közleményben.
    

A NAV közölte, az Ukrajnába tartó segélyszállítmányokat soron kívül kiléptetik, hogy azok mielőbb célba érjenek. A gördülékeny ügyintézéshez folyamatosan egyeztetnek a humanitárius szervezetekkel és a társhatóságokkal. Példaként említették, hogy vasárnap a 100 ezer liter üzemanyagot és 28 tonna élelmiszert szállító kamionok soron kívül léphettek ki Záhonynál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com