Korrupció miatt emeltek vádat a NAV egyik volt főosztályvezető-helyettese ellen

Korrupció miatt vádat emeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adóigazgatóságának egyik korábbi főosztályvezető-helyettese ellen, aki két társával pénzért törölt adótartozásokat - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.Keresztes Imre főügyész a közleményben azt írta, a volt főosztályvezető-helyettes egy ismerősén keresztül - aki szintén vádlott az ügyben - megállapodott egy társával abban, hogy pénzt kérnek olyan emberektől, akik adótartozással rendelkező, megszüntetni kívánt cégek érdekeltségében járnak el, cserébe törlik a tartozást és biztosítják a cégek kényszertörléséhez szükséges feltételeket.

    
A megállapodás szerint az adott cég tartozásának 10-15 százalékát kérték az ügyintézésért, ezzel mintegy 21 millió forint jogtalan előnyre tettek szert, amelyet egymás között egyenlő arányban elosztottak - tette hozzá. A vádlott olyan embereknek adta ki a cégek adótitoknak minősülő adatait, akiknek nem volt jogosultságok azok megismerésére, előre közölte a helyszíni adóhatósági ellenőrzések idejét, valamint a hivatalos küldemények postázását. Társai közreműködésével - az eljárási jogosultság biztosításáért - pedig azt is elérte, hogy a cégek székhelyét az általa vezetett osztály illetékességi területére helyezzék át.
    

A volt főosztályvezető-helyettes és két társa részben beismerte a bűncselekmények elkövetését, a többi vádlott - akik az érintett kilenc cég érdekében eljártak - tagadta ezeket, és megtagadta a vallomástételt. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek. A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a korábbi főosztályvezető-helyettes és nyolc társa ellen a Budapest Környéki Törvényszéken.
    

A volt főosztályvezető-helyettes a kilenc rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és három rendbeli hivatali visszaélés miatt akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com