Luxusautókkal üzletelő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe

Lxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, a három férfi ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával indult eljárás. Az egyik férfi a megrendelők igényei szerint cseh cégek nevére vásárolt luxusautókat magyar autószalonokban. Az értékes autókat kivitték Csehországba, ahol azokat forgalomba helyezték, és külföldi rendszámot kaptak. Ezután a megrendelők bérleti szerződéssel használták az autókat, majd a fiktív számlákkal magyar számlázási láncolaton átfuttatott járműveket kedvező áron meg is vették.

    
A bűnszervezet tagjai egy ideig a saját nevük alatt üzleteltek, de később már ukrán és magyar strómanok neve mögé rejtőztek. A konstrukcióval a magyar költségvetésnek több mint 500 millió forint kárt okoztak, mert a fiktív számlák közbeiktatásával az értékesítés áfáját nem fizették meg. A bűnszervezet dél-alföldi vezetőjétől egy kiterjedt ismerősi kör vásárolta a járműveket, a vevők közé csak ajánlással lehetett bekerülni. A megrendelők között többen születésnapra, karácsonyra, diplomaosztóra vásárolták a luxusjárművet.
    

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egyszerre mintegy harminc helyszínen csaptak le a bűnszervezethez köthető ingatlanokra és foglaltak le bizonyítékokat. A gyanúsítottak cseh, szlovák, spanyol, magyar bankszámláit, ingatlanjait, járműveit is zárolták. A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását - tudatta az őrnagy.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com