Megállapodott Bajnai és Mesterházy

A jövő évi választáson választókerületenként egy közös MSZP-Együtt 2014-es jelölt indulhat a Fidesszel szemben. Többek között erről állapodott meg az MSZP választmánya Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért vezetőjével.

BajnaiMesterházy
A hírt elsőként a szombati tanácskozás szünetében közölte az újságírókkal az MSZP elnöke, Mesterházy Attila.  Elmondása szerint egyetértettek abban, hogy a kormányváltás nemzeti érdek, az ellenzék győzelmének legfontosabb feltétele pedig az összefogás.

A felek arról is megállapodtak, hogy a választásokig az MSZP és az Együtt-PM szövetség egymással egyeztetve állít jelölteket és kampányol, azt pedig kizárták, hogy önálló politikai akcióikkal gyengítsék egymást. A választmányi ülésen ugyanis többen felrótták Bajnainak, hogy az Együtt-PM szavazótáborának igen jelentős része a szocialistáktól vándorolt át, pedig szerintük nem volna jó, ha az új párt továbbra is az MSZP kárára próbálna erősödni.

A volt miniszterelnök erre reagálva elmondta, hogy annak idején az MSZP-vel közösen vezették ki az országot a gazdasági válságból.

Most ismét erre lesz szükség, de azt is látni kell, hogy a válság jelenleg mélyebb, ezért széles és erős összefogás kell: a szocialista párt pedig megkerülhetetlen.

Elárulta azt is, hogy megállapodás született egy „forródrót” létrehozásáról, amely segítségével a jövőben azonnal reagálni tudjanak, ha bárki viszályt szítana szervezeteik között. Azt is megerősítette, hogy a hétfőn indult öthetes országjárás végeztével készek az MSZP-vel történő programegyeztetésre.

A miniszterelnök-jelölés egyelőre nem került szóba - válaszolta egy a témát firtató kérdésre az Együtt-PM szövetség vezetője, aki egyébként meghívta Mesterházy Attilát és Botka Lászlót, az MSZP-választmány elnökét az Együtt 2014 elnökségi ülésére is. Az Index információi szerint a két párt elképzelhetőnek tartja, hogy amennyiben nem sikerül dönteni Bajnai és Mesterházy közt, akár egy harmadik személyt is választhatnak miniszterelnök-jelöltnek.

Bajnai elmondta, hogy a későbbiekben a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció bevonását sem zárják ki, hiszen a jogállamiság ügyében a kis pártot is partnernek tartják, de úgy gondolják, hogy először a két legnagyobb támogatottságú ellenzéki szervezetnek kell megegyeznie. A jövőben tehát elképzelhető, hogy a három párt közösen hoz majd létre egy alternatív választási bizottságot, sőt oda még az LMP-t is várják.

Mesterházy Attila is egyet értett azzal az állásponttal, hogy a többi párttal történő egyeztetésre csak akkor kerülhet sor, ha már az Együtt 2014 is ott ül az asztalnál, hiszen az erős ellenzéki összefogás kulcsa a két nagyobb párt egyezsége. "Mindenki más ehhez még hozzá tud tenni, de alapvetően az a kérdés, hogy az MSZP és az Együtt 2014 hogyan tud megállapodni" – mondta Mesterházy.

Az Együtt-PM szövetség vezetője még a múlt pénteken kezdeményezte, hogy az MSZP által korábban javasolt év végi megállapodás helyett pártjaik már nyár elején kezdjenek tárgyalásokat, az ősszel pedig kössenek egyezséget. Mesterházy erre azt javasolta, hogy ne várjanak két hónapot, hanem azonnal kezdődjenek a tárgyalások. Ezt Bajnai Gordon azért hárította el, mert szerinte előtte felhatalmazást kellene kérniük a szövetségük alapjait képező programra a választóiktól.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté a Portik-Laborc-ügyre utalva így kommentálta az ellenzéki megegyezést: „A maffiabaloldal egykori szereplői ismét találkoznak.”

Forrás: Napi Gazdaság, Index

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com