Munkaerő-kölcsönző bűnszervezetet számoltak fel a NAV nyomozói

A vagyonvédelemben munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói, a szervezet több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a szervezet irányítói olyan - főként Tolna és Pest megyében tevékenykedő - céghálózatot hoztak létre, amely alvállalkozói munkaerő-kölcsönző gazdasági társaságokból állt. A láncolat tetején lévő négy cég fővállalkozóként vagyonvédelmi és őrzésbiztonsági munkát vállalt szabályos alvállalkozói szerződések alapján. A feladatok elvégzéséhez a láncolat további cégeitől kölcsönöztek munkaerőt, és a megbízást közvetítő cégeken keresztül átszámlázták nekik.

    
Az őrzés-védelmet ténylegesen végző munkavállalók úgynevezett "bukó cégekhez" voltak bejelentve alkalmazottként, amelyek nem fizettek utánuk járulékokat. A munkaerőt kölcsönbe adó 20 társaság strómanok nevére, székhelyszolgáltatókhoz bejegyzett cég volt, amelyeket a háttérből a bűnszervezet vezetője és segítői irányítottak.
    

Az adó- és járulékfizetés elkerülésével 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek - írták. A rajtaütés napján a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói, pénzügyőrei adórevizorokkal és informatikusokkal négy megyében, harminchárom helyszínen dolgoztak. A szervezet fő irányítójával szemben kommandósokat is bevetettek, mert az előzetes információk szerint lakóhelyén tíz - szabályosan bejelentett - vadász- és egyéb lőfegyvert tartott. Vele együtt tizenöt gyanúsítottat állítottak elő, közülük hét embert őrizetbe vettek. A bíróság három gyanúsított letartóztatását és egy bűnügyi felügyeletét rendelte el.
   

Az igazgatóság közölte: a kár mintegy 60 százalékának megtérülését biztosító vagyoni érték megközelíti a 700 millió forintot. A nyomozók kezdeményezték ingatlanok, gépjárművek, bankszámlán vezetett összegek, valamint a láncolatban szereplő cégek üzletrészeinek zár alá vételét, illetve lefoglalását. Emellett 47 millió forint készpénzt, 11 millió forint értékűre becsült festményt és egyéb értékes ingóságokat - ékszert, órát, érmét - is lefoglaltak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com