Nézőpont: a megkérdezettek kétharmada elutasítja az ellenzék parlamenti "botránypolitizálását"

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választópolgárok kétharmadának nem tetszik az ellenzéki képviselők szerdai parlamenti "botránykeltése", 66 százalékuk szerint nem viselkedhet így egy képviselő az Országházban. Hétmillió emberhez eljutott a parlamentben történt botránykeltés híre, két és fél millióan pedig "aktívan foglalkoztak is a témával" - írták pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményükben."Az ellenzéki képviselők sípolással, hangoskodással zavarták a parlament munkáját a túlóratörvény elfogadásakor és annak megszavazását is megpróbálták megakadályozni.

Ön szerint elfogadható az ilyen cselekedet egy képviselőtől?" - tette fel kérdését a Nézőpont a kutatásban. A válaszadók 29 százaléka szerint igen, 66 százaléka szerint nem, 5 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszolt.

    
Az intézet ismertetése szerint az idősebb korosztály háromnegyedét (76 százalékát) felháborította az ellenzéki képviselők viselkedése. Felhívták a figyelmet arra: ez nem jelenti azt, hogy más társadalmi csoportban tetszést aratott volna az "obstrukciós kísérlet", mivel "minden lényeges szociodemográfiai csoportban" azok voltak többségben, akik szerint nem elfogadható ez a viselkedés egy képviselőtől a parlamentben.
    

Azt írták: politikai hovatartozás szerint már erősebb megosztottság tapasztalható. A kormánypártiak közül szinte mindenki (94 százalék) elítélte az ellenzéki képviselők cselekedeteit. Úgy folytatták: bár a baloldali pártok szimpatizánsainak többsége a politikusaik mellé állt (72 százalék), minden negyedik baloldali szavazó elutasította ezt a fajta politizálást.


A Jobbik szavazói még inkább megosztottak, többségük elutasítja ezt a viselkedést (52 százalék). Úgy tűnik, "a párt vezetésében beállt baloldali fordulat" még nem fejtette ki a hatását a szavazótáboron belül, a párt többségét még mindig a rendpárti attitűd jellemzi - jegyezték meg. Értékelésük szerint ha a Jobbik a jövőben is aktívan szerepet vállal ezekben az akciókban, tovább csökkenhet a tábora.
   

Közölték: a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása csütörtökön és pénteken készült 750 ember telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com