Nézőpont Intézet: többen szavaznának a kormánypártokra, mint az ellenzékre együttesen

A kormánypártokra immár többen, a biztos szavazók 51 százaléka szavazna, mint az összes ellenzéki pártra együtt - olvasható a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.A december 1-e és 18-a között, 2000 fő megkérdezésével készített kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 37 százaléka támogatja a kormánypártokat, ami két százalékpontos növekedést jelent novemberhez képest. A Jobbik tábora újabb egy százalékpontot csökkenve 8 százalékos, ami ugyan hibahatáron belüli változás, de 2014 óta ez a legrosszabb eredmény a párt számára.

    
Az MSZP-vel továbbra is 5, a DK-val pedig 4 százalék szimpatizál. Az Együtt és a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok 1-1 százalékon állnak, míg a Párbeszéd ezúttal sem érte el ezt a szintet. Az LMP-t a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja, szemben a Momentum 2 és a Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékos szimpatizánsi táborával - írták.
    

A Jobbik támogatottsága a biztos szavazók körében tovább gyengült, a párt a 2014-es listás eredményétől hét százalékponttal elmaradva immár csak a listás voksok 14 százalékára esélyes a felmérés szerint. A baloldalon is folytatódott a hónapok óta tartó átrendeződés, a biztos szavazók körében 9-9 százalékos eredményével a DK és az LMP is megelőzte az ezen a bázison mindössze 8 százalékon álló szocialistákat. A Momentum jelenleg a listás szavazatok 3, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2, míg a Párbeszéd és a Liberális Párt 1-1 százalékára esélyes - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com