2175-en jutottak be idén a Semmelweis Egyetemre

Összesen 2175 hallgató nyert felvételt az általános felvételi eljárás keretében a 2025/26-os tanévben a Semmelweis Egyetem hat karának magyar nyelvű képzéseire - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.A közleményben azt írták, hogy 2005-en államilag támogatott, 170-en pedig önköltséges képzésre jutottak be az egyetemre, ahol az orvos- és egészségtudományi területen továbbra is a legmagasabbak voltak a ponthatárok és országosan az intézmény képzései számítottak a legnépszerűbbnek.

"Elmondhatjuk, hogy a legjobbak közül is a legjobbak kerültek be a Semmelweis Egyetemre a mostani felvételi eljárásban. Szívből gratulálok a most felvett hallgatóknak, és bízom benne, hogy minél többükkel személyesen is találkozhatunk majd az idén megújult, az egyetemi élet és tanulmányok megkezdésének megkönnyítésére fókuszáló gólyatáborban" - idézték a tájékoztatóban Merkely Bélát, az egyetem rektorát.

Összesen 484 hallgató nyert felvételt az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) képzésére, közülük 477-en államilag finanszírozott, 7-en pedig költségtérítéses formában. Előbbin 427, utóbbin pedig 425 pontra volt szükség a bejutáshoz. Az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) képzéseire idén állami finanszírozással 127, önköltséges formában pedig 38, azaz összesen 165 hallgatót vettek fel.

Az Egészségtudományi Kar (ETK) képzéseire összesen 1048 jelentkező nyert felvételt, közülük 965-en államilag finanszírozott, 83-an pedig önköltséges formában. A legnépszerűbbnek számító szakokra, így a gyógytornász szakirányra 382 és 380, a dietetikus szakirányra 330 és 318 pontra volt szükség a bejutáshoz állami, illetve önköltséges finanszírozásban.

125 hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptemberben a Fogorvostudományi Kar (FOK) államilag támogatott fogorvosképzésén, további öt fő pedig a költségtérítéses képzésre nyert felvételt. A Digitális Fogászati Tervezés alapképzési szakra 30-an jutottak be államilag támogatott, egy jelentkező pedig önköltséges formában. Fogorvosképzésre 417, illetve 416 ponttal lehetett bejutni államilag, illetve önköltséges finanszírozással, a Digitális Fogászati Tervezés szak esetében a ponthatár 334 és 303 volt.

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán (GYTK) 190 hallgató tanulhat, közülük 169-en az államilag finanszírozott, 21-en pedig önköltséges képzésben vehetnek részt. Előbbi képzésre 350, míg utóbbira 311 pontra volt szükség a bejutáshoz.

Összesen 95 hallgató nyert felvételt a Pető András Kar konduktor alapszakára: 83-an államilag finanszírozott, 12-en pedig önköltséges képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat. Nekik 351, illetve 308 pontot kellett elérniük a sikeres belépéshez. A neurorehabilitáció mesterképzésre 29 fő államilag finanszírozott, 3 fő önköltséges hallgató került be 70, illetve 65 ponttal - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com