A bérekről, az álláshelyekről és a végzettségek elismeréséről fogadott el állásfoglalásokat az NPK

Állásfoglalásokat fogadott el a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) a bérekről, az álláshelyekről és a végzettségek egységes elfogadásáról szombati budapesti küldöttgyűlésén.Horváth Péter, az NPK elnöke az országos küldöttgyűlés után tartott sajtótájékoztatón elmondta, a küldöttek egyetértettek abban, hogy a 2013-as bérrendezés legfontosabb eredménye az volt, hogy az akkori minimálbér 180 százalékát határozták meg kezdő fizetésnek. Ez az arány azonban 2017 januárjára 140 százalékra csökken majd, a garantált bérminimum értéke pedig csupán nyolc százalékkal lesz alacsonyabb egy kezdő főiskolai végzettségű pedagógus bérénél.

Tartanak attól, hogy ez elriaszthatja a pedagógusnak készülő fiatalokat - jegyezte meg az elnök. Kitért arra is, hogy szeretnék elérni a kormánynál, hogy a bér mellett legyen lehetőség érdemi jutalmazásra is. Az álláshelyek számításáról elmondta, a jogszabályok szerint bizonyos körülmények - például óraszámok, csoportlétszámok - figyelembevételével kell meghatározni a státuszhelyeket az egyes intézményekben.

Tapasztalataik szerint azonban nem ezen előírások alapján számítják ki az egyes tankerületekben a helyeket, nem veszik figyelembe a minősítésben és a tanfelügyeletben feladatokat vállaló kollégák kieső napjait, valamint problémát okoz az az előírás is, amely szerint közalkalmazottak esetében a nyugdíj előtt álló dolgozók álláshelyét nem lehet betölteni.

Mindezek miatt az eredetileg 22-26 közé tervezett órakeret a 26 óra felé tolódik el, ennyi óra mellett pedig nehéz teljesíteni a kormány és a szülők által elvárt célokat - mutatott rá Horváth Péter. Problémának látják továbbá, hogy bizonyos MA végzettségeket a fenntartó nem ismer el, és így nem sorolja be a pedagógust a megfelelő fizetési kategóriába. Szeretnék elérni, hogy egységes legyen a joggyakorlás ezen a téren - jelentette ki.

Szólt arról is, még szeptemberben fogadott el az NPA egy állásfoglalást arról, hogy paradigmaváltásra lenne szükség az oktatásban, mivel úgy vélik, a jelentős mennyiségű lexikai ismeret és tudásanyag átadása "gátjává válik" a készségfejlesztésnek, amire a munkaerőpiacon később nagy szükség lenne. Iszák Tibor elnökhelyettes arról beszélt, hogy célul tűzték ki a taglétszám növelését és a hálózatosodást is, hogy olyan szervezet jöjjön létre, amely segítheti a jogszabályalkotásban a döntéshozókat.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com