A Bolyaiak sokoldalúságáról tartanak interaktív foglalkozást diákoknak a torockói Duna-házban

A két matematikus, Bolyai Farkas és fia, János sokoldalú személyiségéről tart interaktív foglalkozást hétfőn, a magyar tudomány napja alkalmából az Edunium Egyesület a torockói Duna-házban - tájékoztatta az MTI-t Zayzon Zsuzsa, az egyesület vezetője.A Bolyai Műhely néven zajló interaktív foglalkozás a torockói Duna-ház őszi-téli programsorozatának a nyitórendezvénye. A főként középiskolásokat célzó, de más korosztályok számára is nyitott rendezvény célja megmutatni, hogy a két Bolyai nemcsak matematikus, hanem igazi polihisztor volt. Ezért a műhelytevékenységeket úgy állították össze, hogy azok rávilágítsanak a két tudós sokoldalúságára.

"Azt szeretnénk megmutatni a nagyközönségnek, hogy a matematika mellett sok minden mással is foglalkoztak, és bármihez kezdtek, azt mindig nagyon magas szinten művelték, sokat újítottak" - magyarázta Zayzon Zsuzsa.

A Duna-házban reggel kezdődött, délutánig tartó műhelytevékenységekre a torockói iskolások mellett a közeli középiskolák diákjait is várják.

A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumból három, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból két középiskolás osztály vesz részt a programon.

A versenyszerűen, játékosan megszervezett műhelytevékenységeket az egyesület önkéntesei, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum hét 11-12. osztályos diákjai vezetik, így a résztvevőknek könnyebb bekapcsolódni a kortársaik által irányított tevékenységekbe - mondta az egyesületi elnök. Közölte, a diákok csoportokba szerveződve, hat-hét, egyenként egyórás tevékenységen vesznek részt.

Az egyik témája a Bolyaiak és a zene annak apropóján, hogy Bolyai János szépen hegedült. Egy korabeli hangversenyplakátot is bemutatnak, mely azt hirdette, hogy Bolyai János kapitány Paganinit játszik hegedűn. A műhely keretében bele is lehet hallgatni egy Paganini-műbe és egy gramofont is kiállítottak.

Téma a vívás is, ugyanis Bolyai János, aki hadmérnökként végzett a bécsi katonai akadémián, nagyon jól vívott. A gyerekek virtuális vívóleckén vehetnek részt. Egy másik tevékenység keretében a filozofikus gondolkodásmódot ismerhetik meg az érdeklődők, Bolyai János gondolataira reflektálhatnak.

Bolyai Farkas találmányaival is megismerkedhetnek a fiatalok, megtekinthetik az általa kifejlesztett kályhát: a találmányt multimédiás segítséggel darabjaira szedhetik, monitoron tanulmányozhatják.

A szervezők a Duna-házban egy kis könyvtárat is berendeznek, ahol a Bolyai-kutatók által írt kiadványokat tekinthetik meg, forgathatják a résztvevők. Zayzon Zsuzsa elmondta: a Bolyai Műhelyt több erdélyi városba, rendezvényre elvitték, hogy minél több fiatalnak mutassák meg a Bolyaiak szellemi örökségét.

Mint mondta, a diákok általában nagyon élvezik a műhelytevékenységeket, minden korosztály megtalálja a számára érdekeset, szeretik, hogy a foglakozás interaktív, picit versenyszerű, ugyanakkor sok érdekes információval gyarapodnak. Az egyesületi elnök örömének adott hangot, hogy a torockói Duna-ház befogadta a foglalkozást, és a szórványban is ismertethetik a Bolyaiak örökségét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com