A Debreceni Egyetem az Egy övezet - egy út kezdeményezés partneregyetemi hálózatának tagja lett

Egyetlen magyar intézményként a Debreceni Egyetem (DE) az Egy övezet - egy út kezdeményezés partneregyetemi hálózata, a University Network For Research Collaboration (IUNRC) tagja lett - közölte az intézmény sajtóközpontja pénteken az MTI-vel.Közleményükben azt írták, a fenntartható fejlődés globális előmozdítását célzó, világszerte immár 11 ország 15 intézményét tömörítő hálózat idei elnöki fórumát és konferenciáját a kínai Csungkingban tartották, a tagságot igazoló plakettet ott vette át Pető Károly rektorhelyettes.

Az IUNRC 2023-ban jött létre a Chongquing University kezdeményezésére világszerte 12 alapító taggal, a tudományos tudástranszfer, a technológiai innovációk, valamint az egyetemek közötti kutatási együttműködések elősegítése céljával - olvasható a közleményben. A többek között kínai, dél-afrikai, malajziai, fehérorosz és montenegrói egyetemeket tömörítő hálózat az elmúlt egy évben jelentős előrelépést ért el kutatási együttműködésben, a fenntartható fejlődést célzó kilenc tudományterületen: a Big Data, a fenntartható városok, az ipar-innováció-infrastruktúra, a tiszta víz és közegészségügy, a fenntartható és smart mezőgazdaság, a klímaváltozás-bolygóvédelem, a megújuló és zöld energia, a felelős termelés és fogyasztás, valamint a digitális átalakulás és oktatás terén - sorolták.

A közleményben rámutattak arra: a partnerintézmények vezetői október 8-án a kínai Csungkingban tartották idei konferenciájukat, ahol közösen tárták fel az egyetemek tapasztalatait a globális kihívások kezelésében, a fenntartható fejlődés és a technológiai innovációk elősegítésében. Az eseményen a hálózat három új tagintézmény felvételét hagyta jóvá: a Debreceni Egyetem mellett a Northwestern Polytechnical University (Kína) és a University of Yangon (Mianmar) csatlakozásával 15 tagúvá vált az IUNRC.

A 12 alapító egyetem vezetői beszámoltak a rendezvényen a közösen létrehozott nemzetközi kutatócsoportok eddigi tevékenységéről, amihez a kínai államtól tízezer dollárig terjedő támogatásokat kaptak az elmúlt egy évben. A most induló, második kutatási évben már az új tagok is bekapcsolódhatnak az együttműködésekbe - tájékoztatott az egyetemi sajtóközpont.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com