A Klik vizsgálja a szombathelyi Savaria iskolában történteket

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vizsgálatot indított a szombathelyi Savaria Szakképző Iskolában - közölte a központ szerdán az MTI-vel.

klikKorábban az Átlátszó Oktatás blog arról írt, hogy különböző tanulmányi előnyhöz juthatott az iskolában az a diák, aki fizetett. A hivatkozott több mint négyperces, rejtett kamerás felvételen az látszik, hogy a diákok pénzt visznek egy asztalnál ülő pedagógusnak.

Az érintett tanár többi között azt mondta: "vagy okos valaki, vagy gazdag", illetve "Erzsébet-utalványt is hozhattok, boltba nekem is kell menni", illetve "...nincs, tehát nem váltott meg jegyet". Egy másik diákhoz fordulva, aki azt mondja, neki nincs annyi pénze, kérdésként az is elhangzik, hogy "a következő szünetben tudod rendezni az osztálypénzt"?

A Klik szerdán az MTI kérdésére azt közölte: vizsgálatot indítottak az iskolában, tájékoztatást csak a lezárulta után tudnak adni.

Sümegi Tamás, a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola tagintézményeként működő Savaria Szakképző Iskola tagintézmény vezetője az MTI érdeklődésére leszögezte: nem értenek egyet semmilyen olyan, a tanulmányokkal kapcsolatos eljárással, amely jogszabálysértő lehet.

Szavai szerint a "félreérthető gyakorlatot" pedig, miután a tudomásukra jutott, már decemberben megszüntették. Hozzátette: az esetet a Klik vizsgálja, így a folyamatban lévő ügy részleteiről nem nyilatkozhat.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com