A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület üdvözli a módosított Natot

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület üdvözöli, hogy elkészült a módosított Nemzeti alaptanterv (Nat), amely szerintük mérföldköve a megújuló, korszerű magyar oktatásnak.Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben kiemelték: örömmel vették és fontosnak tartják, hogy az átdolgozott alaptanterv - megőrizve a magyar oktatás eddigi értékeit - erősíti a diákok nemzeti öntudatra nevelését.

   
Azt írták: a Nat kiemelkedő eleme, hogy figyelemmel van a magyarságot összetartó történelmi örökségre. Fontosnak tartják, hogy a magyar diákok az iskolaévek alatt megismerjék Magyarország történelmét, keresztény kulturális értékeit, és ezáltal jobban megértsék a múltat, a nemzeti hagyományokat. "A hazaszeretet fontos értéke mellett megítélésünk szerint az új generáció harmonikus fejlődéséhez, valamint a nemzedékek közötti kapcsolat javításához elengedhetetlen az egyén elhelyezése a család, a közösség és a nemzet összefüggő szövetében" - fogalmazott az egyesület, hozzátéve: "mindannyiunk közös ügye, hogy a magyar diákok az iskolákban maradandó és hasznos tudást szerezzenek és megállják helyüket az életben".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A történelemórákból kimaradnak a legszaftosabb, igaz történetek.

http://ujhazak.com