A pénzügyi biztonság lesz az idei tanévben a Pénz7 kiemelt témája
A pénzügyi biztonság, valamint az "ötletből vállalkozás" lesz a pénzügyi és vállalkozói ismeretek bővítését célzó, Pénz7 elnevezésű program kiemelt témája az idei tanévben - hangzott el azon a keddi budapesti sajtótájékoztatón, amelyen kormányzati és pénzügyi intézményi szereplők aláírták a 2020. március 2-6. közötti témahét megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást.Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára elmondta: az életvezetés fontos eleme a pénzügyi tudatosság, és nincs vita arról, hogy a pénzügyi ismereteket be kell építeni a tanagyagba. Ezért támogatják a pénzügyi tudatosság témahetét, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket és egyre népszerűbb - tette hozzá.
Közölte: az első, 2014-2015-ös tanévben 660 iskola, ezer pedagógus, 200 önkéntes és 90 ezer diák vett részt a programban, tavaly pedig már 1235 iskola, 2500 pedagógus, 700 önkéntes és 205 ezer tanuló. A jövő évi programra egy hete indult a regisztráció, és már 400 iskola és 80 ezer tanuló jelezte részvételi szándékát.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások