Az ellenzéki pártok szerint az alapkészségek fejlesztése a modern oktatás kulcsa

Az alapkészségek, az írás, a szövegértés, a digitális alapismeretek fejlesztését, az idegennyelv-oktatást, az intézményi autonómia helyreállítását és a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének, tanítási szabadságának erősítését szorgalmazták ellenzéki pártok képviselői a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szombati budapesti fórumán.A érdekképviselet 12 olyan pártot hívott meg a tanácskozásra, amelyek indulnak az országgyűlési választáson. Közülük az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, az LMP, a Magyar Liberális Párt (Liberálisok), a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) és a Momentum fogadta el a meghívást. A Fidesz válaszlevélben jelezte, hogy nem kíván részt venni a fórumon, a többiek pedig nem reagáltak az invitálásra.

    
A felszólalók abban is egyetértettek, hogy az iskolákat vissza kell adni a településeknek, illetve szükségesnek tartják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) megszüntetését, és az oktatásra fordított költségvetési források jelentős növelését.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com