Az év végéig várja a középiskolások jelentkezését az MCC

Az év végéig, december 31-ig várja a diákok jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Középiskolás Programba - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint az MCC Középiskolás Programja iskola mellett végezhető ingyenes készségfejlesztő, szakmai és közösségi alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várja a magyarországi és külhoni magyar középiskolák diákjait.

A program legkiemelkedőbb diákjai pedig az MCC Egyetemi Programjában, még tágabb nemzetközi kitekintéssel tudják folytatni a felsőoktatási tanulmányaikat kiegészítő tehetséggondozó képzésüket. A program elvégzése a felsőoktatási jelentkezés benyújtásakor számos vidéki egyetemen plusz pontot jelenthet - tették hozzá.

A programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő online kurzusok közül: a kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom és a nemzetközi kapcsolatok. A tananyagok sora 2024 őszétől filozófiai témájú online kurzussal is kiegészült - írták.

A tanulók részt vehetnek továbbá magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő, valamint angol és német nyelvű beszédkészség-fejlesztő kurzusokon is. Közölték azt is, hogy a felvételt nyert tanulók a lakhelyükhöz, iskolájukhoz földrajzilag legközelebb eső képzési központban kezdhetik meg MCC-s tanulmányaikat. Úgy folytatták, hogy a Középiskolás Program a tanulás mellett a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektet: Magyarországon 6 városban (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) rendezik meg az úgynevezett KP-szombatokat, amelyeken tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal és gyakorlatias, a mindennapokban is alkalmazható tudást nyújtó, készségeket fejlesztő kiscsoportos workshopokkal várják a diákokat.

Emellett valamennyi képzési helyszínen elérhetők a heti rendszerességgel szervezett szakmai klubdélutánok, melyek célja - a tanulás mellett - a közösségépítés - fűzték hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com