Az ITM meghallgatja a HÖOK és más szervezetek legújabb javaslatait a felsőoktatási felvételi követelményekről, a kötelező nyelvvizsgáról

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) meghallgatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a többi szervezet legújabb javaslatait a felsőoktatási felvételi követelményekről, köztük a kötelező nyelvvizsgáról - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel, miután Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a HÖOK, a Roma Szakkollégiumok Egyesület és a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete képviselőivel tárgyalt kedden és szerdán.A közleményben felidézték, hogy a HÖOK kezdeményezte az újbóli párbeszédet a 2014-ben kihirdetett, kötelező nyelvvizsgához kötött felvételi ügyében. A felsőoktatási felvételi követelményként előírt B2-es szintű nyelvvizsga 2020-as bevezetéséről a kormány öt évvel ezelőtt, minden felelős partner egyetértésével döntött.

    
Palkovics László a mostani egyeztetéseken kiemelte, hogy a kormány korrekt ötéves felkészülési időszakot hagyott, de emellett kész meghallgatni a legújabb javaslatokat a legjobb döntés meghozatala érdekében. Az egyeztetéseken elhangzott javaslatokról és aggályokról a minisztérium tájékoztatja a kormányt - írták.
    

Kiemelték: mindenkinek az az érdeke, hogy a diplomás magyar fiatalok naprakész tudással rendelkező, idegen nyelven biztonságosan boldoguló szakemberekként lépjenek ki a munkaerő-piacra, hiszen ez egyszerre szolgálja saját boldogulásukat és a magyar gazdaság versenyképességét. Éppen ezért a kormány számos, korábban egyáltalán nem létező eszközzel segíti a fiatalok nyelvtanulását: ingyenes nyelvvizsgával, akár kamatmentes nyelvtanulásra fordítható diákhitellel és jövő nyártól ingyenes külföldi nyelvtanulással is - közölték.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com