Az MSZP az oktatás problémáinak megoldását sürgeti
Az oktatás problémáinak azonnali megoldását sürgette csütörtökön az MSZP ifjúsági tagozatának elnöke, aki arra hívta fel a figyelmet, a tanárok negyven százaléka tíz éven belül nyugdíjba megy.Pusztai Patrik, aki az MSZP elnökségi tagja is, a szocialista párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón a pedagógusbér-emelés mellett kezdeményezte a Nemzeti alaptanterv hatályon kívül helyezését, mert az szerinte nem tölti be feladatát.
Hozzátette: a pedagógusok bürokratikus terheit a lehető legrövidebb időn belül csökkenteni kell, emellett nagyobb szakmai önállóságot kell kapniuk. Javasolta a pedagógusok és a diákok óraszámának csökkentését, valamint azt, hogy új egyensúlyt alakítsanak ki a kompetenciaalapú és lexikális tudás között. Az ellenzéki politikus szerint Magyarország 13 éve olyan ország, amelynek kormánya szerint a tudás, a tájékozottság jelentéktelen, felesleges dolog. A Fidesz az elmúlt években szétverte az oktatást, most a megmaradt utolsó bástyákat támadja, a tisztességes oktatásért demonstráló fiatalokat és a tarthatatlan helyzetük miatt felszólalni merő tanárokat - hangoztatta.
Pusztai Patrik elmondta, a friss felvételi adatok szerint idén a tavalyinál is kevesebben választottak pedagógusszakot első helyen a továbbtanuláskor. Hozzátette: a kormány nem ösztönzi, inkább eltántorítja a fiatalokat ettől a pályától a státusztörvénnyel, a "nevetségesen alacsony fizetésekkel", továbbá az életpálya kiszámíthatatlanságával.
Mint mondta, a tanárhiány tovább fog "durvulni", a statisztikák szerint a tanárok mindössze egy százaléka pályakezdő. A tanárok negyven százaléka tíz éven belül nyugdíjba megy, a kormány intézkedései és a hozzáállása az oktatásügyhöz pedig "elüldözi a pályán lévő pedagógusokat" - mondta.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások