Az országban egyedülálló mobilkommunikációs képzés indult az SZTE-n

Az országban egyedülálló, négy féléves, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést indított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte Szajbély Mihály tanszékvezető egyetemi tanár szerdán a Tisza-parti városban.

szhA több mint húszéves szegedi kommunikációszakos oktatás akkor nyújthat a jövőben is jól konvertálható, széles körben alkalmazható tudást, ha folyamatosan lépést tart a technológiai újdonságokkal - mondta a professzor az új speciális képzésről tartott sajtótájékoztatón.

Az ingyenesen elvégezhető, 13 kurzusból álló speciális modul célja, hogy a közösségi média és a mobilkommunikációs eszközök alkalmazását a hallgatók ne csak felhasználói szinten sajátítsák el - közölte.

Balogh Csaba, a képzés koordinátora elmondta, hogy a diákok megismerhetik a digitális kultúrával és az információs társadalommal kapcsolatos kutatásokat, a tartalomszolgáltatás és a mobilkommunikáció alapjait, illetve gyorsan változó trendjeit.

A képzésben részt vevő vezető piaci szereplők a gyakorlati oktatás során valós példákon keresztül mutatják be az alkalmazott technikai és marketingeszközöket, szoftvereket, szolgáltatási lehetőségeket.

Az oktató hangsúlyozta, nagy a piaci igény az infokommunikáció terén elméleti tudással és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberek iránt.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com