Balatoni Katalin: százhetvenegy iskola kap ökoiskola címet

Százhetvenegy iskola kap ma ökoiskola címet, ezek az intézmények oktató-nevelő munkájukban kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és a környezettudatosságra - mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos hétfőn az M1 aktuális csatornán.A pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős politikus kiemelte, a címre pályázatot nyújtottak be az iskolák és most 105 "örökös ökoiskola" címet is átadnak azoknak, akik harmadszor pályáztak eredményesen. Így a 2025-26-os tanévtől már 1645 ökoiskola lesz az országban - tette hozzá.

Balatoni Katalin elmondta, egyes felmérések szerint egy 13 éves fiatal fogyasztási szokásait tekintve szinte teljes értékű felnőtt fogyasztónak számít, ezért is fontos, hogy már az óvodától az iskolán át a nevelési program részét képezze a környezettudatosság. Közölte, a fogyasztói társadalomban a lehető legkorábban kell megismertetni a gyermekeket a természettel való kapcsolódás örömével.

Balatoni Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy az oktatásban ezek a témák megjelenjenek.

Egy Zöldföld nevű tankönyvsorozatot dolgoztak ki több évfolyam részére, a tanév rendjében is helyet kapott a fenntarthatósági témahét, valamint az egész tanévben tudnak olyan anyagokat biztosítani a pedagógusoknak, amelyekkel változatossá, színessé tudják tenni ezt a területet a gyerekek számára - ismertette a miniszterelnöki biztos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com