Balog: kétezerrel nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma

Kétezerrel nőtt idén a felsőoktatásba jelentkezők száma - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten. A tárcavezető a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) alakuló ülésén kiemelte: különösen fontos volt a számukra, hogy a műszaki, a gazdaságtudományi és az informatikai képzés területén a szakok részesedése emelkedjen. Kitért arra, hogy idén az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt a gyógypedagógus képzésre való jelentkezések száma.

   
A miniszter a felsőoktatás helyzetét értékelve rámutatott arra: a területen nyugalmi állapot, egyfajta stabilitás jellemző. Az akkreditációs bizottságról szólva hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a kormánnyal együtt nemcsak a magyar felsőoktatás ügyét szolgálják, hanem egy még szélesebb dimenzióba is ki tudnak tekinteni.
    

Hozzátette: a MAB feladatai közül a legfontosabb, hogy biztosítsa a felsőoktatás színvonalát a saját eszközeivel, azzal a minőségbiztosítási tevékenységgel, amit végez. Képes legyen a konkrét intézmények szűken vett érdekeitől adott esetben eltekinteni, és rögzíteni, hogy az ország és a nemzet szempontjából milyen lépésekre van szükség, valamint ezeket a saját eszközeivel támogatni is tudja.
    

A miniszter azt mondta, ha ez ténylegesen így lesz, biztos abban, hogy jó lesz az együttműködésük. Balog Zoltán az ülésen Palkovics László oktatási államtitkárral átadta a bizottság tagjainak hat évre szóló kinevezési okiratait. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a felsőoktatási törvény alapján a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység tudományos minőségének ellenőrzését, biztosítását és értékelését elősegítő országos szakértői testület. A MAB a törvényben szabályozott módon közreműködik a felsőoktatási intézményekkel összefüggő eljárásokban, különös tekintettel a doktori iskolákra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com