Balog Zoltán: a magyar gyerekek oktatására fordítjuk a legtöbbet Közép-Európában

A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintból közel 400 település 527 intézménye újul meg.

Balog Zoltán szerint a felújítások először azokban a megyékben - Borsod, Bács-Kiskun - kezdődnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, de a népsűrűség is fontos szempont. Hozzátette, Pest megyében tanterembővítésekre, új iskolák építésére is szükség van. Megjegyezte, három éven belül minden ötödik gyerek, vagyis húsz százalékuk olyan iskolában tanul majd, amelyben valamilyen fontos beruházás, felújítás történt. A programra uniós forrást nem vehetnek igénybe, vagyis ez teljes mértékben az állami büdzsé terhére történik majd - mondta a miniszter.



Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: a felújításokat próbálják úgy végigvinni, hogy azok ne zavarják a tanítás rendjét, így például a szünidőben lesznek a munkák. Hozzátette, a projekt része az oktatási eszközök beszerzése és egy digitális program is. A miniszter szerint a GDP 5,2 százalékát költi a magyar kormány oktatásra, ami azt jelenti, hogy Lengyelországgal együtt Magyarország költi a legtöbbet erre a célra.

Balog Zoltán - kérdésre - kitért a lombikbébi-programra is, megjegyezve, hogy a kormány hamarosan, egy rendelet útján több milliárd forinttal támogatja majd a programot. Ugyanakkor arra oda kell figyelni, hogy pontosan mi is történik a megfogant életekkel, és ezért létezik olyan szabályozás, amelyen változtatni kell, hogy "nyugodtabb lelkiismerettel tudjuk azt mondani, hogy itt nem pusztítás folyik, hanem valóban gyermekek születhetnek" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekvállalást, a születést nem győzheti le az üzleti élet, ezért a kormány célja az, hogy szigorúbb szabályozás érvényesüljön a fel nem használt embriók ügyében.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com