Balog Zoltán: a párbeszédet az oktatásban regionális szinten is folytatni kell

Regionális szinten is fórumokat kell tartani az oktatási kérdésekről - mondta Balog Zoltán csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.

A emberi erőforrások minisztere fontosnak nevezte, hogy meghallgassák, milyen gondok merülnek fel és azokon miként lehetne javítani. Ennek érdekében arra fogja utasítani a munkatársait államtitkári, helyettes államtitkári, főosztályvezetői, Klik-vezetői szinten, hogy külön fórumokon találkozzanak igazgatókkal, igazgatóhelyettesekkel, tanárokkal, szülőkkel - mondta.

emmi

Balog Zoltán szerint a megbeszélések eredményeként értelmes belső korrekciós javaslatok születhetnek, amelyek végrehajtására készen állnak.

A közoktatási rendszert ért kritikákra, például a pedagógusok adminisztratív leterheltségére válaszul azt hangsúlyozta, hogy 2016-tól három évig "nem esnek tanfelügyelet hatálya alá" a minősített pedagógusok, ami 9 ezer tanárt érint.

A diákok túlterheltségével összefüggésben azt mondta: ez több éves probléma, már az ő gyerekkorában is vita volt erről. Hozzátette ugyanakkor, hogy a világ változik és ha versenyképesek akarunk maradni, nem csak többet kell dolgozni, de a diákoknak is többet kell tanulniuk, ebben meg kell megtalálni a megfelelő arányt.

Balog Zoltán kitért arra, az egész napos iskolának éppen az a célja, hogy ha megtanulja a diák az iskolában a tananyagot, a hétvégéje szabad legyen. Az intézményfenntartásról szólva azt emelte ki, hogy intézményvezetőknek, az alsóbb szintű irányító szerveknek nagyobb autonómiát, felelősséget kell adni.

Hangsúlyozta: a rendszerbe az elmúlt három évben plusz 234 milliárd forintot fektettek be, 2017-re ez már 300 milliárd forint feletti összeg lesz, ami azt jelenti, hogy a pedagógusok bére 40-50 százalék között növekszik.

Rámutatott: az örökölt anomáliák miatt kellett lépniük, az önkormányzati szintű finanszírozás fenntarthatatlan volt és 1000 milliárdos hiányt termelt.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com