Betegjogi ismereteket is tanulhatnak szeptembertől a fogorvostan-hallgatók a Semmelweis Egyetemen
Betegjogi ismereteket is tanulhatnak a fogorvostan-hallgatók idén ősztől annak az együttműködésnek a keretében, amelyet a Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) kötött a Semmelweis Egyetemmel - közölte az OBDK szerdán az MTI-vel.
Az egyetem fogorvostudományi karán a "Betegjogok elmélete és gyakorlata" című szabadon választható tantárgy 28 óra alatt átfogó betegjogi ismeretek elsajátítását biztosítja majd a negyedéves hallgatóknak. A tantárgy keretein belül a betegjogi ismeretek megszerzése mellett az érdeklődők bepillantást kapnak az OBDK munkájába is, továbbá kiemelt és gyakran előforduló esetek megismerésével speciális készségeket sajátíthatnak el a gyakorlatorientált, interaktív előadások keretében.
A betegjogi központ ezzel a választható kurzussal szeretné elősegíteni a betegjogok átfogóbb megismertetését, hozzájárulva így a budapesti orvosegyetem hallgatóinak jogtudatosságához, szélesebb körű tájékoztatásához, informáltságuk erősítéséhez - közölte a központ.
Tavaly szeptemberben a Miskolci Egyetemmel kötött hasonló megállapodást a jogvédelmi képzés megindításáról az OBDK.
MTI

Hozzászólások