BM: már 44 ezren töltötték ki az oktatási kérdésekről indított szülői konzultációt

Bár még csak most indult, de már 44 ezren kitöltötték az oktatási kérdésekről indított szülői konzultációt - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.Hozzátették: eddig 344 ezer szülőnek ment ki értesítés az elektronikus kérdőív kitöltésének lehetőségéről, így a magas válaszadói szám alapján különösen sikeresnek mondható az indulás. Közölték, a szülők több nap alatt, folyamatosan kapják az értesítéseket, előbb a tankerületi iskolákban, majd az egyházi és magánintézményekben, és várhatóan a hét közepéig minden szülő megkapja az értesítést a KRÉTA rendszerben.
    

Emlékeztettek rá, a tárca minden magyar diák szüleit megkérdezi többek között a leckeírásra fordított időről, az iskolai értékelésről, magánórákról, az osztályon belüli magatartási problémákról, az iskolai művészeti és sportolási lehetőségekről, tanórán kívüli programokról. A válaszadás önkéntes és anonim. Közölték azt is, a nyár és az ősz folyamán már 25 ezer, illetve 33 ezer pedagógus válaszolt az oktatásért felelős Belügyminisztérium kérdéseire az iskolák helyzetével, az oktatók teljesítményének értékelésével kapcsolatban.


Az összes magyar pedagógus után az összes magyar szülőt kérdezzük meg egy-egy konkrét kérdés kapcsán, illetve van lehetőség szabadon egyéb üzenet írására is - jegyezték meg, kiemelve, hogy most mindenkinek lehetősége van elmondani a véleményét a döntéshozóknak. "A magyar oktatás történetének legátfogóbb konzultációja zajlik, hiszen már eddig összesen több mint 100 ezer oktatói és szülői vélemény érkezett vissza" - írta a Belügyminisztérium.
    

A tárca tudatta azt is, hogy már eddig is figyelembe vette a korábbi konzultációk eredményeit, és ez így lesz a továbbiakkal is. "Hisszük, hogy az oktatás helyzetén javítani az érintettek minél szélesebb körével egyeztetve, velük egyetértésben érdemes" - írták, és azt kérték, a gyermekek és az oktatás jövője érdekében minél többen töltsék ki a kérdőívet december 15-ig.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com