Bukott a diák!?
Közel egy éve húzódott az ügye annak a Balatonszárszói igazgatónőnek, aki osztályának felét megbuktatta.
Az iskola új igazgatónője az első tanévét rögtön botránnyal zárta. Hetedikes osztály jegyeit rontotta le és mint tudjuk ez már egy fontos év a továbbtanulás szempontjából. Volt olyan diák, akinek egész félévben egy jegye lett beírva a naplóba. Mint az később kiderült, az iskola oktatási programjában leírtak szerint lehetetlen, hogy egy félévben mindösszesen egyetlen jegyet szerezzen a diák, így az év végi lezárása sem lehetséges. Az a diák, aki még javítóvizsgát sem tehetett, bizony elvesztett egy évet, tanulmányi éveinek száma így nőtt. Akárhogyan is nézzük, az eset a gyermek egész életére kihatással lesz.
Szülők panaszai keltették fel a figyelmet, majd a tantestület is az igazságtalanság ellen szavazott. Szakértők véleményét is kikérték, s megállapították, hogy a tanárnő nem tarthatja meg pozícióját.
A sonline.hu fényt derített arra is, hogy az igazgatói posztra sem lett volna alkalmas, hiszen az intézményvezetéshez külön iskola, végzettség szükséges, mellyel nem nem rendelkezett. Az igazgató felmentése visszavonását, emellett 1,5 millió forint kártérítést követelt, melyet a bíróság visszautasított.
Arról sajnos nem szól információ, hogy a diákokkal mi történt ezután. Nyolcadik évüket remélhetőleg eredményesen befejezték, igazságos osztályozással. Azt is csak remélhetjük, hogy több igazgató, vagy tanító nem tesz ilyet a felnövekvő nemzedékkel, még a jelenlegi nehéz oktatásügyi helyzetben sem.
Hozzászólások