Bűnmegelőzési tanácsadók dolgoznak majd a középiskolákban

Befejeződött annak a száz bűnmegelőzési tanácsadónak a képzése, akik szeptember második felében kezdik meg munkájukat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által kijelölt középiskolákban - közölte pénteken a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

AR-310029921.jpg&maxw=640&q=100

A tanácsadók országszerte mintegy 200 intézményben kezdik meg a munkát azt követően, hogy az érintett intézmények a rendőrséggel megkötötték az együttműködési megállapodást. Hozzáteszik: az iskolák mérete nagyban befolyásolja, hogy egy tanácsadó hány tanintézetben dolgozik majd.

A tájékoztatás szerint a rendőrtisztek a 60 órás képzésen elsajátították a szükséges jogi ismereteket, a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntető- és szabálysértési eljárási szabályokat, illetve pedagógiai, konfliktuskezelési és kábítószer-megelőzési is tanultak.

Mindettől a rendőrség azt várja, hogy a fiatalok egyre inkább el tudják kerülni, hogy bűncselekmények sértettjévé, illetve elkövetőivé váljanak. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, az internet veszélyeire, valamint a közlekedésbiztonságra.

A rendőrtisztek a gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásán kívül, támogatják a már működő rendőrségi iskolaprogramokat is.

A tanácsadók munkájukat a tankerületekkel egyeztetett éves munkaterv alapján az iskolák vezetőivel együttműködve látják el, részt vehetnek osztályfőnöki órán, de akár szülői értekezleten is - közölte a police.hu-n az ORFK.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com