Czibere: 1,8 milliárd forintos támogatás az Útravaló ösztöndíjprogram keretében

A kormány 1,8 milliárd forinttal összesen 11 ezer diákot támogat az Útravaló ösztöndíjprogram középiskolai és érettségi alprogramja keretében.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az Út a középiskolába és az Út az érettségihez alprogramban 5500-5500 diák kap segítséget tanulmányaihoz. Kiemelte, hogy ezek a fiatalok a magyar társadalom erőforrásai, az ösztöndíj nem segítségnyújtás csupán, hanem befektetés, ami meg fog térülni. Ezek nem szánalomból, irgalomból odaadott támogatások - fogalmazott az államtitkár, aki ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy egyformán segítsenek mindenkit "a rajtnál".

Több ezer fővel kevesebben jelentkeztek idén felsőoktatásba

Hozzátette, akkor jó a felzárkózáspolitika, akkor eredményes egy program, ha minden egyes "támogatási fillér" kiegészül szolgáltatással, személyes segítségnyújtással, mentorálással is. Ezt az elvet szeretnék követni minden egyes támogatási programnál. Czibere Károly szólt arról is, hogy az Út a szakiskolához és az Út a diplomához alprogram pályázati eredményeiről október, illetve november közepén adnak tájékoztatást. E két alprogramra 200 millió forint áll rendelkezésre. Kurucz Éva kormányszóvivő közölte: a juttatás összege elérheti akár a havi 15 ezer forintot is, cserébe jó és egyre javuló teljesítményt vár el a diákoktól kormány. Az elmúlt tanévben mintegy 14 ezer diákot segítettek, és 7700 mentor működött közre a programban - jelezte.

Kitért arra is: a kormány és az Országos Roma Önkormányzat közötti keretmegállapodás alapján a támogatottak ötven százalékának roma fiatalnak kell lennie. Ez megvalósult, az elmúlt tanévben a támogatott diákok 54 százaléka vallotta magát cigány származásúnak - jegyezte meg. A kormányszóvivő a fővárosi Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium épületében tartott tájékoztatón kiemelte: a kabinet célja, hogy a segély alapú társadalom helyett munkaalapú társadalmat teremtsen, és a foglalkoztatott száma elérje az 5 milliót. Hozzátette, ehhez a gyermekeket úgy kell kiengedni az iskolapadból, hogy versenyképes tudással rendelkezzenek. Ugyanakkor számos fiatal olyan hátrányos helyzetben él, hogy sikeres tanulmányaihoz segítő kezet kell nyújtani. A program keretében szakképzés megszerzéséhez vagy akár egyetemi diplomához segítik a diákokat.
forrás:MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com