Czunyiné: az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása

Az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása, az iskolákhoz történő kiszállítás pedig időben megkezdődik - közölte ki a közoktatásért felelős államtitkár kedden Debrecenben, ahol megtekintette a taneszközök nyomdai munkálatait.

Czunyiné Bertalan Judit az Alföldi Nyomda Zrt.-ben tett üzembejárást követő sajtótájékoztatón elmondta, a nyomdából kikerült tankönyvek órákon belül eljutnak a Könyvtárellátó (KELLO) raktáraiba, a tankönyvek terjesztése pedig az előre tervezett határidőben megkezdődhet.

tankönyvA tartalmi, módszertani és technológiai szempontból is újnak számító megújuló tankönyveket 4,6 milliárd forintból, európai uniós támogatás segítségével fejlesztették ki, első alkalommal pedig a szeptemberben induló tanévben kerülnek az iskolákba. Az államtitkár hozzátette, a kerettantervekhez igazodva, felmenő rendszerben összesen 50 könyv (62 kötet) jelenik meg, ezekből 1501 iskola összesen 862 ezer példányt rendelt meg, a kipróbálási fázisra pedig 126 iskola és 966 pedagógus jelentkezett.

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese hangsúlyozta, a megújuló tankönyvek minőségi változást hoznak a magyar köznevelés rendszerébe.
forrás:MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com