Deli Gergely: hála az erőfeszítéseknek, nemcsak a falak emelkednek, de közösség is épül
Hála az erőfeszítéseknek, nemcsak a falak emelkednek, de közösség is épül - mondta Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora az intézmény Ludovika Campuson épülő Katasztrófavédelmi Intézetének bokrétaünnepén Budapesten kedden.
Deli Gergely elmondta: a bokrétaünnep több száz éves, német területről származó hagyomány. Lényege, hogy amikor szerkezetkész egy épülő ház, akkor a munkában részt vevő egyik vezető koszorút helyez el az épület legmagasabb pontján, és köszönetet mond az építtetőnek, Isten áldását kérve az épületre.
A rektor elmondta: az NKE Ludovika Campus beruházásának utolsó eleme a Katasztrófavédelmi Intézet, melynek alapkőletétele 15 hónapja volt, jelenleg szerkezetkész. Naponta 285 szakember vesz részt a munkálatokban, az építkezés a terveknek megfelelően halad. Az épület igényes építészeti megoldásaival fontos lépés a campus környezetének helyreállításában. A beruházást exkluzív tervezői ötletek, kivitelezési nóvumok, különleges szerkezetek és a múlt megidézése jellemzi.
Az új épület illeszkedik a történelmi Ludovika főépületéhez, reprezentálja a hagyomány, értékőrzés, korszerű tudás és innováció együttesét. A 28 ezer négyzetméteres épület Európában egyedülálló, a tantermek mellett számos más elemmel is kiegészül, így többek között 220 fős kollégiummal és sportkomplexummal.
Az épület a Katasztrófavédelmi Intézet mellett helyet ad majd a Nemzetbiztonsági Intézetnek és a tanárképzésben is nélkülözhetetlen lesz. A beruházás részeként megújul az Orczy park - ismertette a rektor.
Deli Gergely kiemelte: a ház már áll és él, lelke van. Hamarosan több lesz mint beton, üveg és acél. A terek megtelnek élettel, gondolatokkal. Fiatalok fognak benne tanulni, oktatók, kutatók adják tovább a tudást, akik hisznek abban, hogy "jövőnk záloga a tudásba és az együttműködésbe vetett hit" - közölte.
(Forrás: MTI)
Deli Gergely elmondta: a bokrétaünnep több száz éves, német területről származó hagyomány. Lényege, hogy amikor szerkezetkész egy épülő ház, akkor a munkában részt vevő egyik vezető koszorút helyez el az épület legmagasabb pontján, és köszönetet mond az építtetőnek, Isten áldását kérve az épületre.A rektor elmondta: az NKE Ludovika Campus beruházásának utolsó eleme a Katasztrófavédelmi Intézet, melynek alapkőletétele 15 hónapja volt, jelenleg szerkezetkész. Naponta 285 szakember vesz részt a munkálatokban, az építkezés a terveknek megfelelően halad. Az épület igényes építészeti megoldásaival fontos lépés a campus környezetének helyreállításában. A beruházást exkluzív tervezői ötletek, kivitelezési nóvumok, különleges szerkezetek és a múlt megidézése jellemzi.

Hozzászólások