Diákhitel Központ: átadták az első ösztöndíjas szerződéseket

Átadták a Diákhitel Központ által meghirdetett ösztöndíjprogram első nyerteseinek szerződéseit - közölte a központ kedden az MTI-vel.

A 14 győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmeneteléért és közéleti szerepvállalásáért egy tanéven, azaz 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

Diákhitel

A Diákhitel Központ szeptember elején hirdetett ösztöndíjprogramot 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal és hatályos diákhitel-szerződéssel rendelkező egyetemistáknak, főiskolásoknak. Az ösztöndíj hozzájárulhat ahhoz, hogy a jó képességű és szorgalmas diákok kizárólag a tanulmányaikra koncentráljanak vagy akár előtörlesszék diákhitelüket.

A pályázati kiírásra több mint félezer hallgató küldte el eddigi eredményeit tartalmazó bemutatkozó anyagát és a kapcsolódó dokumentációt.

A beérkezett pályamunkák színvonala felülmúlta a Diákhitel Központ várakozásait, tucatjával érkeztek a szinte színötös súlyozott tanulmányi átlagot, több nyelvvizsgát, nemzetközi és hazai kutatásokat, publikációkat, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) elért előkelő helyezéseket és komoly szakmai gyakorlatot tartalmazó pályaanyagok - írták, kiemelve: a pályázat értékelési szempontrendszerének összeállításakor kifejezett hangsúly került arra, hogy a beérkezett pályaművek elbírálásánál az objektivitás kapja a legnagyobb szerepet.

A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékelte, amelynek tagja Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A nyertesek palettája igen színes: van közöttük jogász, orvos, villamosmérnök és nyelvész hallgató, vidéki és fővárosi, első- és másod-, sőt harmaddiplomás is. A díjazottak közül többen köztársasági vagy Erasmus-ösztöndíjasok, társszerzők vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői, idegen nyelven publikálók, egyetemi demonstrátorok, önkéntes segítők.

A nyertes hallgatók közül nyolcan szabad felhasználású, hatan pedig kötött felhasználású diákhitel-szerződéssel rendelkeznek - jelezte a központ.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com