Diákhitel Központ: egyre népszerűbb a tanulmányi költségeket finanszírozó Diákhitel2

Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2 konstrukciót igénylők száma - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hallgatók egyszerűbben és gyorsabban igényelhetik a diákhiteleiket az elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően, amely augusztus 1-jétől ismét elérhető. A központ közleményében rámutatott: mivel az augusztus 7-ig tartó pótfelvételi eljárásban szinte kizárólag önköltséges helyekre jelentkezhetnek a fiatalok, számukra kiemelt segítséget jelenthet a kifejezetten a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított, 0 százalékos kamatozású Diákhitel2. Majdnem minden negyedik önköltséges képzésben részesülő diák felveszi a Diákhitel2-t, a konstrukciót igénylők száma egy év alatt 34 százalékkal nőtt.

    
Hozzátették: a konstrukcióval a legnagyobb arányban a gazdasági és pénzügyi szakos hallgatók élnek. A képzési díjakra igényelhető hallgatói hitel felvételéhez továbbra sem szükséges hitelbírálat, illetve biztosíték, és a diákhitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők. A felvehető Diákhitel2 összege nincs maximálva, annak mértéke a felsőoktatási képzési díjhoz igazodik, tehát még a legdrágább, szemeszterenként akár 1 millió forint feletti képzések is finanszírozhatóak a jelenleg kamatmentes hitel segítségével.
  

A Diákhitel Központ által korábban bevezetett elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően már közel minden második hallgató személyes megjelenés, illetve papíralapú dokumentumok kitöltése nélkül, ügyfélkapun keresztül történő azonosítással köti meg szerződését. A felsőoktatási intézmények tanulmányi rendszeréből indított igénylések esetén, az ügyfélkapun keresztül történő azonosítás segítségével elkerülhető a személyes megjelenés és a papíralapú ügyintézés.



A hiteligénylés a Neptun tanulmányi rendszerből indítható, majd a megfelelő menüpont kiválasztása után a Diákhitel Direkt felületen folytatódik. Elektronikus ügyintézés esetén a hallgató személyes adatai automatikusan betöltődnek a tanulmányi rendszerből, így a diákoknak már csak a hitelfelvétellel összefüggő adatokat (pl. igényelt hitelösszeg, folyósítási gyakoriság) kell megadniuk.
    

Kitértek arra is: a Diákhitel Központ termékei az eddig megszokott módon is igényelhetők. A hallgatóknak lehetőségük van rá, hogy akár a tanulmányi rendszer hallgatói felületéről, akár a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten (www.diakhiteldirekt.hu) kezdeményezzék az igénylést és az adatlapot a felsőoktatási intézmény erre hivatott egységén, vagy a postahivatalokban és a kijelölt bankfiókokban adják le.
    

Azon diákok, akik szeptember 15-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 1-jén hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com