Dobrev Klára: a kormány csak a határon túliak iskolakezdését segíti

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a kormány csak a határon túli magyar gyerekek iskolakezdését támogatja.Dobrev Klára hétfői online sajtótájékoztatóján rámutatott: a határon túli magyar gyerekek iskolakezdését százezer forinttal támogatják, ez az összeg azonban a magyarországi gyerekek után nem jár. A DK elnöke szerint őket nem semmilyen módon nem segítik, csupán a szeptemberi családi pótlék kifizetését hozzák előre és az a pénz sem elég semmire.

Miért gondolja úgy a jobboldali kormány, hogy ez a juttatás a határon belüli magyar gyerekeknek nem jár a magyar adófizetők pénzéből, úgy, ahogy a határon túliaknak ? - tette fel a kérdést Dobrev Klára, aki arra is kitért, hogy a szeptemberi iskolakezdés a családok jelentős részének nagy megterhelést jelent, sok tízezer forintot kell kifizetni a tanszerekre.

Felidézte, hogy a DK sok ezer gyerek iskolakezdését igyekezett segíteni és javaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás a magyarországi gyerekek után is ugyanúgy járjon, de a jobboldali fideszes képviselők el sem mentek arra az ülésre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com