Együttműködési megállapodás az MNB és az Országos Tudományos Diákköri Tanács között

A hevesi megyeszékhelyen zajló 4. országos tudományos diákköri fórum keretében aláírt megállapodásról Matolcsy György azt mondta: az MNB mint a közjót szolgáló nemzeti intézmény segíti a tehetségek feltárását és bekapcsolásukat a nemzeti vérkeringésbe, hiszen - tette hozzá - "tőlük függ majd a jövőnk".

Szavai szerint a megállapodás mindent magad, amire szükség van ahhoz, hogy a tehetségek sikeresek legyenek. Az MNB elnöke arról is beszélt, hogy a megállapodás a következő években "igen jelentős összegeket" biztosít majd a tehetséggondozásra.



Szendrő Péter példaértékűnek nevezte az együttműködést. A tehetségek érvényesülési lehetőségei című háromnapos konferencia jelentőségére utalva kifejtette: a tehetségeket segíteni kell abban, hogy mesterre találjanak és ne csak a kötelező tananyagot sajátítsák el. A tehetséggondozásban találkozik az idősebb, tapasztalt nemzedék a fiatalokkal, ami biztosítja a szellemi fejlődés folyamatosságát. Ez pedig a nemzet alapvető érdeke - tette hozzá.

Matolcsy György a konferencián tartott előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy az információ, a tudás az az erőforrás, amely megosztva sem fogy el, hanem megsokszorozódik.

Közölte: a 21. század a tehetségek feltárásáról, kiaknázásáról és hasznosításáról szól. A magyarok az egész világgal versenyben vannak: az nyer, aki azzal foglalkozik, amiben a legjobb, amiben szenvedélyesen hisz és ami megmozdítja a benne lévő tehetséget.

"Ez a század nyilvánvalóan a tehetség, a tudás, a kreativitás, a technológia és a hálózatok százada" - mondta. Szavai szerint most jön a negyedik ipari forradalom, a második gépkorszak. Az első három ipari forradalom az emberek fizikai erejét sokszorozta meg, a második gépkorszak azonban már "az agyunkból bányássza a tudást, az információt", ezért a tehetség lesz a legfontosabb. A tehetség azonban csak akkor érvényesül, ha tudás társul hozzá - fogalmazott.

A nemzeti bank elnöke beszélt arról is, hogy Magyarország akkor lehet sikeres, ha nyit a világ, most például Ázsia felé. "Akkor tudunk sikeresek lenni, ha megragadjuk az új kínai selyemút koncepciója kínálta előnyöket" - tette hozzá. Közölte: az új kínai selyemút északon Lengyelországon át csatlakozik Európához, délről pedig Görögországon, Szerbián és Magyarországon keresztül, ami nagyon nagy lehetőségeket kínál.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com