Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Tevékenységük közös fejlesztéséért együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.A Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel közölte: a megállapodás célja, hogy az egyetem még inkább gyakorlatorientált alap- és mesterképzést adjon hallgatóinak, ehhez a társaság többek között gyakorlati képzési és ösztöndíj-lehetőséget is biztosít majd.

    
Az együttműködés alapján a Magyar Közút vállalja, hogy az ösztöndíj-lehetőség mellett biztosítja a megfelelő szakmai gyakorlatot és kutatás-fejlesztési-innovációs projektekbe is bevonja az egyetemi hallgatókat, továbbá mentorok együttműködésével vállalati oldalról is segíti a szakdolgozatok elkészítését. Az együttműködésnek köszönhetőn az egyetem figyelemmel kísérheti a munkaerőpiaci igényeket, és ezekre alapozva alakítja ki, illetve módosítja képzéseit.
    

Az egyetem továbbá aktív szerepet vállal a Magyar Közút foglalkoztatottjainak szakmai továbbképzésében és abban, hogy hallgatói megfelelő információhoz jussanak a társaság tevékenységéről - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com