Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és kecskeméti önkormányzat

Partnerség a jövő közigazgatásáért elnevezéssel együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a kecskeméti önkormányzat, amelynek célja a helyi közigazgatás jövőjét formáló szakember-utánpótlás biztosítása és a közszolgálati karrierút támogatása - tájékoztatta az NKE szerdán az MTI-t.A megállapodást Deli Gergely, az NKE rektora és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere látta el kézjegyével, "ezzel új fejezetet nyitva az egyetem és a város kapcsolatában" - tartalmazza a közlemény.

Az együttműködés részeként elindul a Kecskeméti Városmenedzsment Akadémia (KVMA), egy egyedülálló, nem akkreditált képzési és gyakornoki program, amely a tudományos megalapozottságot gyakorlati tapasztalattal és Kecskemét helyi értékeinek megismerésével ötvözi - tették hozzá.

Az írták, a KVMA-program három pilléren nyugszik: a tantermi képzés gyakorlatorientált tudást nyújt az önkormányzati működésről, a szakmai gyakornoki tevékenység, amelynek részeként a hallgatók konkrét projektekben dolgoznak Kecskemét önkormányzatánál és intézményeinél, továbbá a kulturális beágyazottság, amely lehetőséget ad a város szellemi, közösségi és kulturális életének megismerésére.

A képzés az NKE Ludovika Campusán indul - folytatták -, majd a második szemeszterben a résztvevők Kecskeméten végzik szakmai gyakorlatukat mentori támogatással. A sikeresen teljesítők tanúsítványt kapnak, és akár álláslehetőséghez is juthatnak a város önkormányzati intézményeiben vagy gazdasági társaságainál.

A program egyedisége, hogy a közigazgatás iránt érdeklődő hallgatók számára átfogó karrierutat kínál, miközben erősíti Kecskemét szerepét az önkormányzati innováció terén. Az együttműködés új mintát kínál más városok számára is az utánpótlás-nevelés és városfejlesztés összekapcsolásában - ismertették. A közleményben idézik Deli Gergelyt, aki szerint a partnerség egyedülálló lehetőséget kínál a hallgatóiknak, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzenek egy dinamikusan fejlődő város közigazgatásában, miközben az NKE hozzájárul Kecskemét hosszú távú fejlődéséhez.

Továbbá az NKE számára ez a program új utakat nyit a közszolgálati képzés és a helyi közösségek összekapcsolásában" - mondta a rektor. Szemereyné Pataki Klaudia szerint a megállapodás nemcsak új lehetőséget teremt a fiatal tehetségek számára, hanem megerősíti Kecskemét pozícióját is mint a közszolgálat képzési és szakmai bázisa. Bíznak abban, hogy ezzel a lépéssel hosszú távon is biztosítani tudják a minőségi közigazgatási feladatellátást a városban - hangsúlyozta a közlemény szerint a városvezető.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com