Együttműködési megállapodást kötött a PDSZ és a Szolidaritás

Együttműködési megállapodást írt alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) csütörtökön, Budapesten.


PDSZ2Benedek Iván, a PDSZ budapesti választmányának ügyvivője az aláírást követő sajtótájékoztatón azt mondta, a pedagógusok egyre jobban felismerik, hogy együttműködésre van szükség, ennek egyik formája az a megállapodás, amelyet a Szolidaritással kötöttek.

A PDSZ szerint a többi pedagógus szakszervezet és a kormány között létrejött megállapodás káoszt okozhat, ezért nem írták alá azt.
Benedek Iván "az államosítást és a tanárok kényszernyugdíjaztatását" említette példaként. Hozzátette: kilépésük a sztrájkbizottságból megerősítette, hogy minden szakszervezettel össze kell fogni a pedagógusok munka- és életkörülményének javítása érdekében.
Székely Sándor, a Szolidaritás társelnöke azt hangoztatta, hogy a Szolidaritás segítséget kíván nyújtani minden olyan szervezetnek, amely valódi nemet tud mondani ennek a kormánynak és valóban kiáll az emberek érdekeiért. A Szolidaritás elítéli azt, hogy a kormány csak azokkal tárgyal, akikről biztosan tudja, meg is tud egyezni velük – tette hozzá.
A szervezet társelnöke hangsúlyozta: ha sztrájk lesz, akkor a Szolidaritás mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a mögé minél több embert fel tudjanak sorakoztatni, és nem csak a pedagógustársadalomból, hiszen ez az egész ország ügye.

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com