Élelmiszerbiztonság tananyagot fejlesztett négy hazai egyetem

Élelmiszerbiztonság tananyag készült négy magyarországi felsősoktatási intézmény fejlesztésében, a projektben a debreceni, a szegedi, nyugat-magyarországi egyetem, valamint az egri főiskola vett részt - erről Jávor András, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese beszélt az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az angolul és magyarul elkészült tananyagot nappali és levelező oktatásban, alap- és mesterképzésben szeretnék tanítani. A megszerzett tudást az élelmiszer-előállításban, élelmiszer-feldolgozásban, táplálkozástudomány területén lehet majd hasznosítani.

felső oktatás

A rektorhelyettes kifejtette, hogy az élelmiszeripar és az élelmiszer-előállítás nagyon dinamikusan változó terület, amelyhez folyamatosan kell alkalmazkodni, ezt a célt szolgálta projekt. Példaként említette, hogy egyre több az elvárás az élelmiszerekkel szemben, egyre több igazolást kell kiállítani a termék minőségéről vagy arról, hogy kik fogyaszthatják.

Hozzátette, hogy a négy felsőoktatási intézményen belül 17 kar vett részt a fejlesztésben, bölcsészek, orvosok, mezőgazdászok, élelmiszeripari szakemberek, táplálkozástudósok dolgoztak a projekten. Az eredmény egy olyan komplex tananyag lett, amely valamilyen formában az egyetemek szinte valamennyi hallgatójához eljut majd.

A projekt egyik törekvése volt az is, hogy az előállított élelmiszeripari termékek megbízhatóságáról tanúsítványt lehessen kiállítani. Az egyetem által létrehozott kutatóintézet kapcsolatban fog állni egy olyan klaszterrel, amely mögött 88 élelmiszergyártó vállalat áll, 300 milliárd forintos termelési értékkel.

A vállalkozások, ha igénylik, "az egyetem ajánlásával" vagy a "klaszter ajánlásával" tanúsítványt kaphatnak - ismertette a rektorhelyettes.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com