Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.Magyar Péter közlése szerint egyre többen igénylik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et és a kötött felhasználású Diákhitel 2-t, mivel egyre több fiatal ismeri fel, hogy ezek inkább támogatások, mintsem hitelek. A vezérigazgató emlékeztetett: május 31-étől a kormány bevezette a szak- és felnőttképzési hiteleket is, ezzel a 18 és 55 év közöttiek mindenfajta továbbtanulását támogatva.
    

A kormány célja, hogy a szak- és felnőttképzésben tanulók nagyon hasonló feltételekkel juthassanak hitelhez, mint a felsőoktatásban tanulók. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 150 ezer forintig terjedhet, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni - ismertette.
    

Hangsúlyozta: idén 20 éves az első Orbán-kormány által 2001-ben létrehozott Diákhitel Központ Zrt., amely már 500 ezer fiatalnak nyújtott 500 milliárd forint értékben valamilyen diákhitelt. Minden második diákhiteles hallgató mondta azt, hogy a hitel nélkül nem tudta volna megszerezni a diplomát, vagyis 250 ezer olyan diplomás van Magyarországon, aki részben a diákhitelprogramnak köszönheti a diplomáját - fűzte hozzá. A diákhitelezési rendszer egyedülálló modell Európában, alig terheli meg az állami költségvetést, mégis nagyon sok fiatalnak segít - közölte Magyar Péter.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com