Először lesz online oktatás a debreceni nyári egyetemen

A debreceni nyári egyetem csaknem százéves történetében első alkalommal fordul elő, hogy a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieket nem személyesen látja vendégül az intézmény: a világjárvány miatt idén online tartják meg a kurzusokat - közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel szerdán.Közleményük szerint a tanárok és a diákok védelmében már március 10-e óta távoktatásban zajlanak a kurzusok. Áprilisban már az is látszott, hogy a nyári magyar nyelv- és kultúra tanfolyamokat sem lehet a hagyományos formában megrendezni, ezért itt is egy új formát kellett kitalálni. Először meghirdették a "Maradj otthon!" társalgó programot, amely ingyenes beszélgetést biztosított az érdeklődők számára, és amelyen 3 hétig heti 45 percben ötvenen vettek részt - ismertették.

    
A június 8-án induló tanfolyam több szinten indul, előtte felmérik a diákok tudását, és ennek alapján osztják be a hallgatókat 4-6 fős csoportokba. Az eddigi jelentkezések alapján német, svájci, francia, lengyel, kanadai és amerikai érdeklődő is van, közöttük olyan is, aki jelenleg Magyarországon él. A nyelvtanfolyamok mellett a nyári egyetem tematikus kurzusokat is hirdet, ahol heti két órában lehet tanulni a magyar konyháról, népdalokról és popzenéről, de online idegenvezetésen is részt lehet venni Debrecenben, illetve a helyi templomokban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com