ELTE: folytatódik a Márton Áron Szakkollégium fejlesztése
A Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) újabb épületrészét modernizálják, a beruházásra ezúttal 7,8 milliárd forintot fordítanak - tájékoztatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem hétfőn az MTI-t.A Magyar Közlönyben szeptember 29-én jelent meg a kormányhatározat a beruházás második ütemére fordítható forrásokról. A 7,8 milliárdos összegből további 400 hallgató számára teszik lehetővé a magas színvonalú, saját fürdőszobás elhelyezést, és felújítják a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épületrészt is. A beruházással létrejövő vagyonelemek az ELTE vagyonkezelésébe kerülnek - tudatta az egyetem.
Scheuer Gyulát, az ELTE kancellárját idézve a közleményben azt írták: "míg öt évvel ezelőtt a hallgatóinknak kínált férőhelyek mindössze 20 százaléka tartozott a jogszabályok szerint meghatározott legmagasabb minőségű kategóriába, jelenleg már minden második, a MÁSZ-beruházás most bejelentett második ütemének lezárultával pedig elérjük a 75 százalékot". A beruházás várhatóan 2022 végére fejeződik be.
A szakkollégium átépítésének első üteme 2020 januárjától 2021 februárjáig tartott, az 5 milliárd forintos beruházás keretében a B épületszárny teljes egészében megújult. A folyosókon levő fürdőszobákat megszüntették és a B épületszárny összes szobája önálló fürdőszobát és vécét kapott, ami "óriási komfortnövekedést" jelent az érintett 520 hallgatónak. Egyebek mellett teljes felújításon esett át az épület elektromos hálózata, valamint korszerűsítették az informatikai hálózatot, kiépítve a teljes wifi-hálózatot is - ismertették.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások