Emmi: az OECD szerint Magyarország az oktatásban is magas színvonalon teljesített a járvány alatt

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint Magyarország az oktatásban is magas színvonalon teljesített a koronavírus-járvány alatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.Azt írták, hogy az OECD csütörtökön megjelent oktatási körképéből - amely idén májusig vizsgálja az egyes országok oktatási rendszereinek helyzetét és az előttük álló kihívásokat - kiderült, hogy Magyarország a világ legfejlettebb országaival azonos intézkedéseket hozott az oktatásban a járvány hatásainak mérsékléséért és a lemaradással veszélyeztetett tanulók támogatásáért. Ilyen volt a digitális eszközök és tartalmak biztosítása az oktatáshoz való hozzáférés támogatása céljából, valamint a sérülékeny tanulói csoportok számára biztosított, a felzárkózást segítő pedagógiai támogatás a jelenléti oktatásba történő visszatérés során - tették hozzá.
    

Ismertették: a jelentés alapján Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek célzott támogatásokat nyújtottak az oktatás szereplőinek a járvány idején is, így például az állam folyamatosan biztosította az ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetést, valamint többletjuttatást nyújtott a hátrányos helyzetű településeken dolgozó pedagógusoknak a lemorzsolódás megelőzéséért végzett munkájukért.
    

Kiemelték: a jelentés szerint Magyarországon kívül csak 18 ország biztosított célzott oltási programot a pedagógusoknak. Az OECD a kiadványában megállapította, hogy a járvány miatt gyakorlatilag minden országban nőtt azoknak a 18-24 éves fiataloknak az aránya, akik sem oktatásban, sem képzésben, sem foglalkoztatásban nem vettek részt. Magyarországon azonban az OECD-átlaghoz képest ez lényegesen kisebb mértékű volt: míg ezen fiatalok aránya az OECD országaiban átlagosan 14,4 százalékról 16,1 százalékra nőtt, addig Magyarországon 14,5 százalékról csak 15 százalékra - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com