Emmi: okafogyottá váltak a diáktüntetések

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatási államtitkársága szerint okafogyottá váltak a diáktüntetések, mert teljes mértékben megvalósul az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás, ahogyan eddig is.

emmiEzt az államtitkárság közölte csütörtökön az MTI-vel, felidézve, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén konszenzusos megegyezés született a felsőoktatási törvény és a szakstruktúra átalakítását illetően. Minden, a hallgatók által felvetett kérdés tisztázódott - írták.

Emlékeztettek arra is, a tárca a kerekasztal tagjaival - köztük a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) és a hallgatói önkormányzattal - megállapodott abban, hogy a szenátus, és így a hallgatók képviselete és jogai is változatlan formában megmaradnak.

Megerősítették, hogy a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak nem szűnik meg, a jövőbeni struktúrára vonatkozóan azonban az MRK tesz javaslatot.

Hangsúlyozták: az MRK által is kivezetésre javasolt képzések - mint például a társadalmi tanulmányok szak - egyetlen egyetem és főiskola költségvetési stabilitását vagy kari szerkezetét sem veszélyezteti. Az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás pedig, ahogyan eddig is, teljes mértékben megvalósul.

A képzési szerkezet tervezett átalakítása semmiféle módon nem érinti a 2015-ös felvételi eljárást, felmenő rendszerben vezetik be, ahogyan 2005-ben is. Aki benyújtotta a jelentkezést, az a jelenleg meghirdetett képzésekre nyer felvételt és azokon is fejezheti be a tanulmányait.

Ez igaz a jelenleg tanulmányokat folytatókra is: nem érinti őket a változás - szögezték le. A 2016-os felvételi meghirdetésekben is minden jelentkező meg fogja találni a számára megfelelő szakot, ahol magas minőségű képzésben részesülhet – írta az államtitkárság.

Szerda este egyetemi hallgatók és oktatók egy csoportja az Emmi épülete előtt demonstrált, követelve a felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását és az egyetemi autonómiát. Előzőleg a hallgatók hétfőn fórumot, majd több helyszínt érintő tiltakozó felvonulást tartottak.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com