Fazekas: idén 27 ezer diák tanul az agrárszakképzésben

A most induló tanévben 27 ezer diák tanul a Földművelésügyi Minisztérium iskoláiban, hétezren most kezdik tanulmányaikat - mondta a tárca vezetője hétfőn az agrárszakiskolák országos tanévnyitó ünnepségén Tatán, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolában.

fmFazekas Sándor elmondta, az agrárszakképzési intézményhálózat létrejöttével 59 iskolában oktatják egységes irányítás alatt a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a környezetvédelmi szakmát tanulókat. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól átvett intézményekben 2400 pedagógus és 1700 alkalmazott dolgozik.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az intézményhálózat több százmillió forintos pénzügyi terhet cipelt magával, ezt az elmúlt hónapokban takarékos gazdálkodással és tárca támogatásával sikerült rendezni.
Fazekas Sándor kiemelte, az egységes agrárszakképzési intézményhálózat munkáját kiegyensúlyozott gazdálkodás, átlátható szabályrendszer segíti.

A szakképző intézmények 5450 hektár földet használnak, melyben szántótól halastóig sokféle művelési ág található, a gyakorlati képzőhelyek között tanpanzió is szerepel.

A Földművelésügyi Minisztérium célja az intézmények infrastrukturális és tartalmi fejlesztése, valamint a gyakorlati képzés bázisául szolgáló tangazdaságok komplex tangazdasággá fejlesztése a termeléstől az elsődleges feldolgozáson át az értékesítésig.

"A mezőgazdaságban az élelmiszertermelés mellett a feldolgozás és a kereskedelem kézben tartása fontos nemzeti érdek, és az ágazat szereplőinek is érdeke" - fogalmazott Fazekas Sándor, rámutatva, hogy a mezőgazdaság növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak a szektorban, mely jó megélhetési lehetőséget kínál.

A tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola a térség egyetlen agrárszakiskolája. Az intézmény idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, 440 diák tanul az intézményben.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com